Nem erőssége a magyar kormányoknak az elszámolás, még kevésbé a tervezés. Még az adózóktól évi tízezer forintokat követelő beruházások esetén is tipikus a kapkodás, a megalapozatlanul elkezdett programok szüntelen változtatgatása. Ennek egyik mintapéldája a 2001-ben az Orbán-kormány által elkezdett lakástámogatási rendszer, amely az évek során többször módosult, ám tavaly már összességében 223,5 milliárd forintjába került az adófizetőknek - annak ellenére, hogy az állami támogatás igénybevételének a lehetősége egyre szűkült. Ha netán egy népszavazási kérdés úgy hangzott volna, hajlandó-e ön évente 50 ezer forintot fizetni, hogy a lakást vásárló vagy azt felújító polgárok évente több százezer, esetenként több millió forintos támogatáshoz jussanak, aligha lett volna kétséges a válasz. Az adózói tisztánlátást a lakástámogatási rendszerrel kapcsolatban az is nehezíti, hogy - legalábbis az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a 2006. évi költségvetés zárszámadásához készült jelentése szerint - mind az előirányzat, mind a tényleges kifizetés egyetlen összegként jelenik meg a törvényekben, így az sem fejthető meg belőle, milyen célokra mekkora állami támogatás jutott.

A beruházást megelőzően nem készült számításokkal megalapozott fejlesztési terv - ezt már a Művészetek Palotája-projekt 2001-es kezdeteiről állapította meg idén történt utóellenőrzése során az ÁSZ. A finanszírozási konstrukció szinte évente változott meg, az egyik korrekció szerint az állam tíz évre kibérelte volna az épületet, és három részletben fizette volna ki, ami 52 milliárd forintos állami kezességvállalással társult. A 2005-ös költségvetési törvény azonban - a következő években esedékes kiadások részbeni megspórolására - már harmincéves bérleti konstrukciót tartalmazott. Ebből adódóan 2035-ig minden egyes esztendő büdzséjét évi 6,2 milliárd forintról 2029-ig 8,7 milliárdra emelkedő, majd a futamidő végéig, azaz 2035-ig meredeken csökkenő állami kiadási kötelezettség terheli. Ennyit fizet a költségvetés a befektetőnek úgynevezett rendelkezésre állási díj címén, valamint a Művészetek Palotája működtetésére - összegezte az ÁSZ, ezzel mintegy a pénzügyi tárca nyilvános elszámolását is pótolva. Az idei évre a kormány összesen 8,8 milliárd forint kiadást irányozott elő, csaknem annyit, amennyit működtetési hozzájárulás címén a 35 kőszínház támogatására szán (bár kétségtelen, hogy az utóbbiak önkormányzati és pályázati forrásokra is számíthatnak). Mindazonáltal a Művészetek Palotája komoly szakmai és közönségsikert aratott - a zárszámadási törvényben felbukkanó összegzés szerint tavaly például az összes rendezvénynek 600 ezer látogatója volt -, ám a beruházás története aligha válik az ügy mellett bábáskodó kormányok dicsőségére.

Mint ahogy az sem, hogy a megrendítően drága Kőröshegyi völgyhíd felépítése során a fejlesztők, a beruházók és állami megrendelőik minden műszaki, lakossági, kényelmi, hasznossági szempontot elébe soroltak az adófizetőinek. Az átadásnál ott villogtak ugyan a kormányzat vezetői, ám az elszámolással egyelőre nem sietnek. De Kóka János gazdasági miniszter sem egészen önként állt elő azzal, mennyi közpénzt fordított a kormány a Hankook dunaújvárosi beruházására; a múlt héten bíróság kötelezte a tárcát, hogy 15 napon belül adja ki az erre vonatkozó adatokat tartalmazó, úgynevezett támogatási szerződést a sajtónak.