Havonta 900 forintot fizetett a felsőoktatásban tanulók támogatására minden adózó, 2100 forintot egy tíznapos kórházi kivizsgálásért, és 1400 forintot azért, hogy a gyógyszereket támogassa az állam - mutatta ki 1996-ban a Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (Tárki) felmérését segítve a pénzügyi tárca. Az ezerfős mintán végzett, Kornai János Harvard-professzor ötleteit is felhasználó, Az állam és polgárai fantázianévre keresztelt vizsgálódás - vagy inkább beszélgetés - során a kérdezőbiztosok a kizárólagos állami finanszírozás alternatíváiként más megoldásokat is felvillantottak. A felsőoktatás esetében például a központosított megoldás mellett a tisztán piacit, vagyis hogy mindenki fizesse meg taníttatása költségeit, és egy vegyes modellt is, mely szerint a hallgatók csak részben finanszíroznák a költségeket.

Hasonlóképpen, a kórházi ellátás tekintetében is három modell között választhattak az adófizetők: a központosított és a piaci modell - a fogyasztó "zsebből fizet" elve alapján - mellett a vegyes konstrukció lehetőségét is mérlegelhették. E szerint továbbra is kötelező maradna a társadalombiztosítás, ám mindenki választhatna, hogy az állami vagy valamelyik magánbiztosítóval köt-e szerződést, a kötelező mellett pedig mindenki szerződhetne önkéntes biztosításra is, ha még jobb kórházi ellátást akar. Nyugdíjügyekben szintén ezeket a variációkat szondázta a Tárki, és éppen az utóbbi területen érdemelte ki a legkisebb, mindössze 21,4 százalékos támogatottságot a tisztán állami modell. Bár az oktatási és az egészségügyi tesztelésben sem maradtak többségben a beszélgetés végén a központosított megoldás hívei - a felsőoktatásban 42, a kórház-finanszírozásban 35,5 százalék támogatta csupán ezt az alternatívát -, a válaszok nagyobb szóródást mutattak.

Talán nem véletlen, hogy a Horn-kormány az államháztartás reformját éppen a nyugdíjrendszer megváltoztatásával kezdte el. A többit is tervezgette, ám 1998-ban a választásokon a Fidesz vezette koalíció győzött. Reformelemek a Fidesz akkori programjában is szerepeltek ugyan - például a több-biztosítós egészségügyi rendszeré -, az Orbán-kormány azonban a társadalombiztosítás költségvetésbe integrálásán kívül a többitől végül elállt. A 2002-es választásokon pedig már nem az adótudatosságra, hanem éppen a fiskális illúziókra építette kampányát a Fidesz.

Csakhogy Orbánék legnagyobb meglepetésükre szembe találták magukat a rájuk licitáló szocialistákkal. A pénzügyminisztersége idején, 1996 és 1998 között még a reformokkal bíbelődő Medgyessy Péter 2002-ben az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként már éppúgy az adakozó állam-adakozó kormányzat illúzióját keltette, mint Orbán Viktor.