Schönberg: Mózes és Áron
Karmester: Kocsis Zoltán
június 18., Miskolc
A Bartók+Bécs Miskolci Nemzetközi Operafesztivál keretében

Adóssága csupán a magyar zeneéletnek volt – 2009. június 18-ig. Ezen a napon, a Bartók+Bécs Miskolci Nemzetközi Operafesztivál keretében először láthatta a közönség Magyarországon Schönberg operáját, a fesztivál és a Nemzeti Filharmonikusok közös produkciójában, Kocsis Zoltán vezényletével. A mű 2010 januárjában Budapesten, a Művészetek Palotájában is elhangzik; reményeink és vágyaink szerint ugyanolyan ihletett előadásban, mint Miskolcon. Az úgynevezett műhelybeszélgetésekre érdemes lesz a MüPában is Földes Imrét invitálni, aki oly egyszerűen és világosan vezette a fesztiválpublikumot Schönberg bibliai útjára.

Arnold Schönberg © Gramofon archív

A zeneszerzőnek A bibliai út (Der biblische Weg) című prózai művét is eljátszották az esti premier előtt két órával. Ez is magyarországi bemutató volt: az operánál egy évtizeddel korábban kelt darabot a kaposvári egyetem színinövendékei keltették életre. Az ügy furcsasága, hogy a színjáték a húszas években játszódik, fiatalok között, akik a sport oldaláról, de más-más szemlélettel közelítik meg a zsidó állam megtalálásának/létrehozásának eszményét. Nincs egyetértés: három ifjú az életével fizet a cél és az eszköz megoldhatatlannak látszó konfliktusáért.

Schönberg operájával – amelyhez a librettót is ő írta – 1932-33-ban (még emigrációja előtt) visszatért az ősforráshoz, Mózes Első könyvéhez. Mózesre rendkívüli feladatok várnak, a rabság viszonylagos kényelméhez alkalmazkodott népet ki kell vezetnie Egyiptomból. Elfogadtatnia az egyetlen, láthatatlan és ábrázolhatatlan Istent a bálványok helyett. Ha az út előbb a pusztába vezet, ha a leghétköznapibb csodát sem cselekszi a láthatatlan, hogyan támaszkodjanak rá, mi végre vállalják az exodust? – ez a kérdés. Mózes elhivatott, de nem meggyőző, Áron kételkedő, de tud bánni az emberekkel. Áron képes egy adott helyzetre gyorsan és gyakorlatiasan reagálni, a hátráltató elvi megfontolásokat figyelmen kívül hagyva.

Aktuális dilemma, de nem feltételezhető, hogy az időszerűség vezette volna Kocsis Zoltánt, hogy ezt a páratlanul nehéz alkotást válassza. A zenei szövet bonyolultsága hatalmas kihívás, amivel sikeresen birkózott meg a zenekar és Antal Mátyás vezetésével az énekkar. Az lehetett a hallgató érzete, hogy csakis a dodekafónia az egyetlen hangzó eszköz a dramaturgiai kidolgozáshoz. A mű interpretációs egységét természetesen Kocsis adta, akinek biztos (és kényes) zenei ízlése uralta az egész produkciót.

Mózes szólama tulajdonképpen ritmikus recitáció; Wolfgang Schöne robusztus orgánuma tökéletesen megfelelt a szerep karakterének. Az Áront éneklő Daniel Brenna orgánuma nem „csodahang”, de pillanatnyilag egyetlen magyar énekest sem említhetnék, aki hasonló, speciális előadói kultúrával léphetne helyette pódiumra. A Pap alakjában Sebestyén Miklós basszusa, Ephraimitként Kálmán Péter alakítása és egy epizódfigurában a kórus tagja, Lisztes László járult hozzá, hogy az est meghatározó élményünkké legyen. Andrea Stanisci látványterve – kevés eszközzel jelzett zsinagógabelső – a régmúltat és a mát egyaránt idéző térbe helyezte a cselekményt és a szereplőket.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely