Áldott, szép hisztériák Miskolcon
A művészet fenséges magaslatából sem lehet nem észrevenni, hogy egy feldúlt lelkiállapotú országban élünk, ahol elképesztő dolgok történhetnek meg velünk. Debussy Pelléas és Mélisande-ja, Poulenc Emberi hangja, Bartók Kékszakállúja a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon – talán szándékkal, de akaratlanul is – erre az összefüggésre hívta föl a figyelmet.
Bartók+Párizs – Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
Debussy, Bartók és Poulenc művei
Június 15., Miskolc
Claude Debussy Jól beszélik a nyelvét © Gramofon |
A nagyszínházban Poulenc Az emberi hang című darabja és Bartók egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára következett. A Cocteau szövegére készült Poulenc-egyfelvonásosban egy szakítás fültanúi vagyunk. Csupasz fehér falak, egy kórházi ágyra emlékeztető fekhely és egy bizonyos telefontársaságra jellemző színben pompázó készülékek között súgja, kiabálja, zokogja, hízelgi szinte az extázisig fokozódó hangulatban az énekes monológot Wendy Willer. Egy néma szereplőt is behoz a játékba Kovalik Balázs rendezése: egy rejtélyes szépfiút, egy Chance Wayne-szerű, középkorú nők alkalmi vigasztalásából élő fickót. Nagy várakozás előzte meg Kovalik Balázs friss Kékszakállú-rendezését. Itt egy kisgyerek a bónusz, a színpadra termett fiúcska mondja el a prológust, majd végigkíséri a herceget az ajtók kálváriájának stációin.
Ezen a napon a nézőnek is állóképességét kellett bizonyítania, mégis így vált teljessé a program íve. Debussy hősnője nem csak abban rokona Bartókénak, hogy fölakad szép selyemszoknyája. Rokona, de azért nem hasonmása. Mélisande hisztériája passzív, Judité aktív, pörgő, de mindkettő mélyén az önzés munkál. Bevallom, minden túlgépesítettsége ellenére mélyebbnek, felnőttebbnek érzem Kovalik előző, a budapesti Operaházba készült Kékszakállúját. Ha az nehezen utaztatható, ez könnyedén, mert a díszlet csupán egy színpadméretű, alakját és helyzetét számtalanszor változtató, ezüstfehér lebernyeg. Korábban Markó Iván balettjeiben, nemrég Juronics Tamás Csodálatos mandarinjában működött a textil ennyire esztétikusan. Bretz Gábort hallottuk Kékszakállú hercegként: jelentős énekes pálya épül tovább minden alakításában. Mester Viktória játszotta Juditot: a szólam még nem teljesen az övé, de hamarosan az lehet. Az ehhez hasonló előadások adják meg egy fesztivál igazi értékét. Kísérletek, régi művek újrafelfedezései jól szolgálják a közönség épülését.
Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely