Bartók-emlékhangverseny
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Km.: Shlomo Mintz, karmester: Fischer Ádám
Szeptember 26., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Shlomo Mintz Vastapsos este © Gramofon

Az évad kezdetét a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben ünnepivé tették azzal is, hogy a hangverseny szólistájának Shlomo Mintzet, a világhírű hegedűművészt kérték föl.


A műsor összeállítása figyelemreméltó volt: az első részben a Új Magyar Zeneegyesület alapítása esztendejében komponált Két képet és a Geyer Stefinek ajánlott ifjúkori Hegedűversenyt adták Mintz közreműködésével. Szünet után Mintz az utolsó Bartók-alkotást, a William Primrose fölkérésére írt Brácsaversenyt játszotta, végül A csodálatos mandarin szvit hangzott el.

A Két arckép és a Hegedűverseny összetartozása ezen az estén nem került premier plánba. A zenekari darabot korrekt módon, de különösebb átszellemültség nélkül tolmácsolták Fischer Ádám erőfeszítései nyomán. Mintz gyakori vendég Magyarországon, többször dolgozott karmesterként is magyar vagy itt játszó vendégegyüttesekkel. 2004-ben adott interjújában azt mondta: ideköti Bartók művészete, amit nagyon tisztel és szeret. Továbbá: nem anyanyelv, hanem tehetség és érzékenység kérdése a jó Bartók-előadás. Nos, a recenzensnek be kell vallania, hogy ezúttal elbizonytalanodott: vajon mindez csak elmélet lenne? 2004-ben Mintz előadásmódja egy romantikus esten igen meggyőző volt. Most azonban csúnya hanggal indította a Hegedűversenyt, dehát egy sztárnak is lehet rossz napja… Ám az egész - bár kétségtelenül igen nehéz - darab megszólaltatásából éppen az érzékenység hiányzott. Hűvösen és tárgyszerűen tolmácsolta a versenyművet, néhány külsőséges és persze jól fotózható manírra szorítkozva. A szünet után Mintz magára talált, a vázlatok alapján Serly Tibor által anno gondosan meghangszerelt Brácsaverseny „új” verziójával (Bartók Péter és Nelson Dellamaggiore munkája) méltán aratott sikert. Mintha ennek a műnek a dallamossága, szép ívű szerkezete nagyobb odaadásra késztette volna a muzsikust. A zenekar és Fischer Ádám mindkét versenyműben nagy figyelemmel működött együtt a szólistával.

A revelációt A csodálatos mandarin szvit szolgáltatta, pedig alig tíz hónapja, ugyanitt a Philharmonia Londontól, Esa-Pekka Salonen vezényletével, rendkívüli Mandarint hallottunk. Korszerű, 21. századi felfogású, lélegzetelállító lendületű és vad produkciót. Mennyiben érezhettük másnak, és talán nem túlzás kijelenteni, hitelesebbnek Fischer Ádám és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának előadását? Sodró lendületű volt ez is, de azokon a pontokon, ahol dramaturgiailag indokolt (sőt megkövetelhető), Fischer szinte filmszerűen kimerevítette a képet, nagyszerűen ellenpontozva a száguldást. Árnyak, színek, plasztikus alakok jelentek meg a muzsikában, életre kelt a szerelmi vágytól lebírhatatlan Mandarin. Amint a júniusi Parsifal-estek, a fináléban ez a koncert is a jövőt rajzolta. Jó, hogy az anyaintézmény, a Magyar Rádió Zrt. új elnöke is tanúja volt a vastapsos sikernek, így ezután is pozitívan gondolkodhat az együttesről.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely