Makrokozmosz – ősbemutató a Zempléni Fesztiválon
karmester: Hollerung Gábor, koreográfus: Zsuráfszky Zoltán
augusztus 12., Sárospatak, a Művelődés Háza

Hollerung Gábor Zenei arculatot szabni © Gramofon

Még csak az első napok teltek el az idei Zempléni Fesztiválból, ezért arra bíztatom az olvasót, vegye az irányt Zemplén felé. Augusztus 26-áig ötletes és ugyanakkor különleges értéket képviselő programokból válogathat, persze nem könnyen, mert oly változatos a kínálat. A fesztivál centruma a történelmi város, Sárospatak. Mi az oda szervezett esti ősbemutatót választottuk augusztus 12-én, mint később olvasni fogják: jó okkal.

Izgalmas lett volna Tolcsván, a kastélyparkban meghallgatni a szombathelyi Union Rézfúvós Kvintettet vagy az osztrák Trio Jubalt Bodrogkeresztúron, avagy a tokaji Szakcsi Show-t. De nem mervén távol kerülni Pataktól, inkább Hercegkútra ruccantunk föl, ahol sváb ételeket kóstolhatott és sváb zenéket hallgathatott a publikum. Nyilván Mária Terézia telepítési politikájának öröksége, hogy a hegyek között néhány német nemzetiség lakta község található; most a hercegkúti helyi hagyományőrző csoport a soroksári német nemzetiségi táncegyüttest és muzsikusait fogadta nyári mulatságra.

Szépen felújított és új pincészetek tarkítják a hírneves zempléni borvidéket. A sárospataki Művelődés Házába gyülekező közönség baráti gesztusként kóstolót kapott a hegy levéből. A pohárka illatos bor éppen igazolta a latabári szállóige egyik felét: kis mértékben gyógyszer. Mire elfogyott a bor mellé kínált pogácsa, kezdődött a produkció. Merész választás. No nem az, hogy a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (a fesztivál rezidens együttese) eljátssza Bartók művét, a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című darabot. Hanem hogy a zenére koreográfiát rendeltek. A koreográfia - Makrokozmosz címmel – elkészült, és ezen az estén volt először látható.

Elsötétül a terem, majd a lassan derengő fényben szürkés-ezüstös massza hullámzik, két hatalmas és rugalmas szövet alatt előbb formátlan alakzatot vesznek föl a testek. Majd ahogyan a fúgaszerűen szerkesztett zene diktálja, spirális alakzatokba rendeződnek a táncosok, a keletkezés, a születés misztériuma bontakozik ki előttünk. Zsuráfszky Zoltán koreográfiája Hollerung Gábort igazolta, aki hitt abban, hogy Bartók hangjegyei diktálhatják a lépéseket, és mégis teremtő szabadsággal dolgozhat a koreográfus. A Makrokozmosz cím utal rá, itt a mindenségről van szó, mivel „hatalmas összefoglaló és beteljesítő mű” – ahogyan Kroó György megállapította a Zenéről. A koreográfiai változat ehhez nem kevesebbel járul hozzá, mint hogy rávilágít arra a mély és termékeny kapcsolatra, ami a folklorista Bartókot a huszadik századi szuverén alkotóhoz fűzi.

Az ősbemutatón a Budapest Táncegyüttes művészei és a Dohnányi Zenekar muzsikusai odaadóan és maximális perfekcióval szolgálták Hollerung és Zsuráfszky elképzelését. A siker biztos jelének mondható, hogy az előadás után a közönség nem akart oszlani, a Művelődés Háza előtti téren még hosszú pecekig csevegtek a látottakról ismerősök és idegenek. Itt várták meg, hogy egy más műfajjal, a Bartóktól sem idegen jazzmuzsikával szórakoztassa az éjszakai közönséget a Trio Bridge.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely