Rogán vizsgálatot követel: kartelleznek a bankok a végtörlesztés kivédésére?
Vizsgálatot kér holnap Rogán Antal a bankok ellen a Gazdasági Versenyhivatalnál és a pénzügyi felügyeletnél.
Vizsgálatot kér holnap Rogán Antal a bankok ellen a Gazdasági Versenyhivatalnál és a pénzügyi felügyeletnél. A parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, hogy szerinte a bankok kartellszerűen emelik a forinthitelek kamatát.
Valóban érdekes, hogy a várakozásokkal ellentétben egyáltalán nem jönnek elő a bankok a végtörlesztést segítő kedvező forinthitel-ajánlatokkal. Sőt, hagyján, hogy senki nem jön elő, de a tendencia inkább az, hogy kamatot emelnek. Rogán szerint ezzel akarják elkerülni, hogy az ügyfelek végtörlesszenek, az ugyanis tetemes veszteséget okoz a bankoknak.
Sokan várták azt, hogy az OTP-t követi majd a többi bank, s hogy legalább egy-két nagy rástartol a forinthitelekre. Ebben az esetben mindenki kénytelen lett volna beszállni a versenybe. Az OTP azonban éppen hogy szigorított a kondíciókon és senki sem lép. Ha pedig nincs olcsó forinthitel, csak a devizahitelesek nagyon kis hányada tud élni a kedvezményes végtörlesztéssel.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.