Eddig tartott a forint korrekciója?
A forint csütörtökön tovább korrigált az euróval szemben, a legjobban teljesítő devizaként a régióban.
A forint csütörtökön tovább korrigált az euróval szemben, a legjobban teljesítő devizaként a régióban. Míg a zloty és a korona érdemben nem tudott elmozdulni a szerdai zárószintektől az az EUR/HUF kurzusa délutánra több mint fél százalékkal 302-ig ereszkedett, és azóta is itt oldalaz. A jelenlegi árfolyamszint a technikai elemzések szerint fontos támasza lehet az árfolyamnak - ha sikerül áttörnie, a forint erősödése tovább folytatódhat.
Az euró forintárfolyama alig egy hét alatt a 317 feletti történelmi csúcsokról 15 forintot csökkent, a nemzetközi befektetői hangulat látványos javulásának köszönhetően. A forint térségi devizáknál lendületesebb korrekcióját az IMF-tárgyalásokról szóló hírek is erősítették, ám mivel a megállapodást illetőújabb részletekre még várnunk kell, az elemzők úgy vélik, a forint korrekciója itt kifulladhat.
A Credit Agricole elemzője szerint még az IMF-megállapodás sem védi majd meg a forintot a külső hatásoktól, a nol.hu által idézett stratéga szerint a hazai deviza még a Valutaalap védőhálójának kiterjesztése után is sokáig sérülékeny maradhat.
A további forinterősödést tápláló híreket tehát külföldről kellene várnunk, ám a helyzet az eurózónában továbbra is bizonytalan. A 300-as szint áttörése lefelé még várat magára a Commerzbank portfolio.hu átlal idézett elemzője szerint. Karsai Péter úgy véli, a nemzetközi jó hangulat is könnyen megfordulhat, főleg, ha akadályok merülnének fel a nemrégiben beharangozott EU-s gazdasági integrációval kapcsolatban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.