2012. február. 24. 23:28 Győrffy Árpád Utolsó frissítés: 2012. február. 24. 23:09 Gazdaság

Az Apple nélkül tiszta gáz lenne a Wall Street profitja

A végéhez közeledik a gyorsjelentési szezon Amerikában és a szokott módon az látszik, hogy a cégek túlteljesítették a...

A végéhez közeledik a gyorsjelentési szezon Amerikában és a szokott módon az látszik, hogy a cégek túlteljesítették a várakozásokat, lehet minek örülni. Persze az öreg rókák tudják, hogy ez emberemlékezet óta így megy, mivel az ügyes elemzők kissé mindig alábecsülik az eredményeket, legyen jókedv és sok befektető a sok túlteljesítés miatt.

Az elmúlt beszámolási szezon azonban más miatt is érdekes. A KBC Equitas friss elemzése szerint az S&P 500-ban szereplő cégek 87 százaléka már hozta a számait, s az összesített árbevétel 7,5 százalékkal volt magasabb 2011 utolsó negyedében, mint egy évval korábban, a várakozásoknál pedig 1,7 százaléknál volt jobb. A profitoknál ugyanez a két szám 6,1, illetve 3,4 százalék, azonban a bővülés 56 százalékát egymaga az Apple hozta.

Az elemzői várakozásokhoz képest mért profit túlteljesítés feléért is az Apple brutál eredményessége felel, ami elképesztő szám egy akkora piacon, mint a Wall Street. Ha csak a technológiát nézzük, még durvább a dolog: ez a szektor a pénzügy mellett az első helyen áll a legnagyobb profitbővülés listáján, ha azonban az Apple-t kivesszük, a tech cégek eredményessége csökkent volna. Vagyis kizárólag az iPhone és társai gyártója miatt lett nagy emelkedő az egész szektor.

S hogy akkor mire ment fel az idén majdnem 10 százalékot a Nasdaq? Bizonyára a pozitív 2012-es várakozásokra. 

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.