A Delta Air Lines szerint a 30 ezer dollár egy gyorssegély, amit majd levonnak a későbbi követelésekből.
A Delta Air Lines fejenként 30 ezer dollárt ajánlott fel annak a gépnek az utasainak, amely Torontóban csúszott ki a kifutópályán hétfőn, majd állt meg fejtetőn – írja a BBC.
A légitársaság Minneapolisból érkező repülőgépét a torontói Pearson nemzetközi repülőtéren érte baleset, aminek következtében legalább nyolc ember megsérült, egyikük állapota súlyos, de senki sem halt meg. A gépen 76 utas és a 4 fős személyzet utazott.
A Delta szóvivője azt mondta, azzal, ha az utasok elfogadják a pénzt, az nem érinti az egyéb jogaikat. Úgy fogalmazott, ez egy „előleg”, amelynek célja, hogy segítse a repülőgép-szerencsétlenség áldozatait rövid távon, aztán majd a légitársaság megpróbálja levonni a későbbi követelésekből, amit az utasok velük szemben támasztanak.
A baleset pontos körülményeit, beleértve azt is, hogy mi okozta a repülőgép kényszerleszállását, a hatóságok továbbra is vizsgálják.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
