Gazdaság HVG 2025. február. 17. 15:24

Pleschinger az inflációról: Nincs mozgástér az alapkamat csökkentésére, az emelése pedig „elképzelhetetlen”

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának leköszönő tagja szerint a jegybank az inflációt másfél éven belül szeretné visszakormányozni a 3 százalék körüli szintre, az idei év átlaga 4-5 százalék lehet.

A magyar jegybanknak idén nincs mozgástere az alapkamat csökkentésére, ugyanakkor annak emelése is „elképzelhetetlen” – nyilatkozta a Bloombergnek a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának távozó tagja, Pleschinger Gyula.

Az alapkamat lehetséges csökkentésének kérdése azért került előtérbe, mert az infláció a 2024-es sorozatos kamatvágás ellenére 2025 elején megint begyorsult, a januári adat 5,5 százalékos lett. Ez az érték az elemzők szerint hideg zuhany, a megélhetési válságot idézi, és ezért kamatemelés jöhet. Utóbbira tehát Pleschinger szerint nincs lehetőség.

Matolcsy György jegybankelnök és vele Pleschinger mandátuma márciussal lejár, utóbbi szerint az új MNB-elnök, Varga Mihály korábbi pénzügyminiszter legfőbb feladata az árak stabilizálása lesz. Pleschinger azt mondta, az MNB olyan monetáris politikai irányvonalat tart fenn, amely kiszűri a rövid távú kilengéseket, és arra számít, hogy a következő vezetés is hasonlóan óvatos marad.

„Az előrejelzési horizontunk nagyjából másfél év, és arra törekszünk, hogy az infláció ezen a horizonton belül visszatérjen a 3% körüli szintre”

– mondta Pleschinger, aki szerint az infláció januári értéke csak egy „döccenő” volt.

A Monetáris Tanács leköszönő tagja szerint az infláció valószínűleg februártól kezd majd lassulni, és az év végére csökken majd a 4% körüli szintre. Ez azt eredményezheti, hogy az átlagos éves infláció a 4-5%-os sáv felső határához közelít majd.

Az MNB-re az utóbbi időben nyomást gyakorol Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, aki szerint az MNB nem tesz eleget a gazdasági növekedés fellendítéséért. Pleschinger szerint azonban „csúnyán visszaüthet”, ha a jegybank enged Nagy nyomásának, és nem az infláció elleni küzdelemre összpontosít. Szerinte azonban az MNB Varga Mihály vezetése alatt sem fog változtatni az eddigi irányvonalán, és „nincs ok aggódni a jegybank szakmaiságáért”.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.