Gazdaság hvg.hu 2024. október. 25. 12:16

Óraátállítás: Zelenszkij meggondolta magát, egyelőre nem kerül nyáron egy időzónába Kijev és Budapest

Bár az ukrán parlament megszavazta, Zelenszkij hónapok óta nem hagyta jóvá az erről szóló törvényt. A BBC Ukraine értesülései szerint nem is fogja.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem tervezi aláírni azt a törvényt, amely eltörölné az óraátállítást Ukrajnában – írja a BBC Ukraine névtelen forrásokra hivatkozva.

Az ukrán parlament július 16-án fogadta el azt a törvényt, amely alapján az országban egész évben a téli időszámítás lenne érvényben, az ukránoknak tehát utoljára október 27-én kellett volna egy órával visszaállítani az óráikat.

A törvényt a parlament augusztus 21-én küldte meg Zelenszkijnek, aki azóta sem írta azt alá, így nem is léphetett hatályba – mondta a módosítást jegyző Ruszlan Sztefancsuk házelnök. A BBC forrásai szerint mind az elnöki stáb, mind a Zelenszkijt támogató parlamenti frakció megerősítette, hogy az elnök ugyan nem fogja megvétózni, de nem is fogadja el a törvénymódosítást.

A kormány a hírek szerint több milliárd hrivnyára (több tízmilliárd forintra) becsülte intézkedésből származó veszteségeket. A törvényt a hivatalos indoklás szerint az EU-s integráció miatt kellett meghozni, noha az unió sem léptette még életbe azt a 2021-es jogszabályt, ami szintén eltörölné az óraátállítást, így pedig valamennyire érthető, hogy Zelenszkij se rohan az aláírással.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.