Gazdaság hvg.hu 2024. szeptember. 21. 19:04

Állami díjjal tüntették ki a MÁV vezérigazgatóját

A Baross Gábor-díjat Csepreghy Nándor az Építési és Közlekedési Minisztérium parlamenti államtitkára adta át.

Nincs szuverén ország, de nincs saját identitással bíró nemzet és polgárság sem jól szervezett közlekedés nélkül – mondta Csepreghy Nándor az Építési és Közlekedési Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Budapesten, ahol állami elismeréseket is átadott.

Az államtitkár a díjátadón jelen lévő közlekedési szakembereket Széchenyi István szakmai és szellemi örököseinek, egy fontos és gazdag örökség őrzőinek és gyarapítóinak nevezte.

Lázár János miniszter Facebook-posztjából az is kiderült, hogy idén a Baross Gábor-díjat Mosóczi László, a MÁV-START Zrt. és Volánbusz Zrt. vezérigazgatója kapta, életműve elismeréseként.

A Közlekedésért Érdemérmet Milovukovics Györgyi, a Magyar Autóklub főtitkára, Szabó Lajos, a MÁV Zrt. forgalmi szakértője, illetve Szalóky Péter, HungaroControl Zrt. légiforgalmi irányítási szakértője kapja.

A Magyar Polgári Repülésért Érdemérem idén Székely Zoltán, a HungaroControl Zrt. osztályvezetőjéhez került.

Miniszteri Elismerő Oklevelet pedig Bónis Mihály, az ÉKM Közlekedési Hatósági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárságának vasúti jármű referense és Czinki László, a Rail Cargo Hungária Zrt. Területi Üzemeltetési Központ-Nyugat vezetője kapott.

Augusztusban volt olyan nap, hogy 24 órán belül három fő csomópontját veszítette el a magyar vasúti közlekedés, ez pedig rég nem látott késéseket, kellemetlenségeket eredményezett országszerte. Egy pályahiba miatt nem sokkal korábban a Balaton déli partján is lebénultak a vasutak. Arról, hogy mi a baj a MÁV-val, és hogyan lehetne rá megoldást találni, közéleti podcastunkban beszéltünk.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 30. 19:44

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

Az 1900-as évek elején óriási szenzáció volt a Mátyássy Zoltán ellen elkövetett gyilkossági kísérlet, és nemcsak azért, mert egy honvédszázados volt a célpontja, hanem azért is, mert a támadás mögötti indítékot mind az elkövető, mind az áldozat igyekezett eltitkolni. Ez olyan jól sikerült, hogy a mai napig csak elméleteink lehetnek az első magyarországi levélbombás merénylet valódi okáról.