Élet+Stílus HVG 2025. március. 22. 16:44

„Mindjárt összeköltözöm a feleségeddel” – szívszorító emléket osztott meg Cserhalmi György felesége elvesztéséről és Esterházy Péterről

Kilenc éve veszítette el párját.

Cserhalmi György ritkán mesél magánéletéről, most azonban őszintén beszélt felesége elvesztéséről és saját súlyos betegségérő, amit a Blikk szemlézett. Mint a beszélgetésben a színész elmondta, amikor párjánál kiderült a daganat, „egy éven át semmit nem csináltam, csak őt ápoltam”, és bár az asszony elvesztése kilenc éve történt, a fájdalom nem enyhült. „Mielőtt Erzsi elment, éjszaka fogtam a kezét, és akkor azt mondta nekem: ‘maradj, mert rád még szükség van’” – idézte fel meghatottan.

„Most lesz kilenc éve, hogy március 14-én, hajnalban fél 5-kor elment. Nyelőcsőrákja volt, ami aztán átterjedt mindenhová” – idézte fel felesége halálát Cserhalmi György. Bár tragikus időszak volt, mégis maradt benne valami különös szépség: „A Kékgolyóban feküdt a nyolcas pavilon harmadik emeletén, szemben vele Esterházy Péter. Amikor mentem hozzá, Péter azt mondta: mindjárt összeköltözöm a feleségeddel. Nevettem, mert ő már nem a szobára, hanem az odafentire gondolt.”

Budavári Evangélikus Szabadegyetem: Cserhalmi György

Fabiny Tamás őszinte beszélgetése Cserhalmi Györggyel színházról, hitről, személyes életutakról.

A színművész arról is mesélt, hogy később ő maga is rákos lett – mintha választ kapott volna a kérdésére: „Nagyon kíváncsi voltam, hogyan tudta ilyen marha elegánsan végigcsinálni ezt az egészet.” A betegségét súlyos műtétek és kemoterápia követték, de végül felépült. „Ebből nem illik életben maradni, de máshogy döntöttek odafent” – fogalmazott. Hozzátette: jelenleg jól van, és utoljára így nyilatkozott orvosa az állapotáról: „Pimasz módon nagyon szép ez a vérkép.”

Élet+Stílus HVG 2025. április. 23. 15:01

Kösz, jól: Végbéltünetek, amelyekkel orvoshoz kell menni – akkor is, ha tabuként kezeljük

Miért nem beszél senki a proktológiáról? Mire kell figyelni anális szex közben? Hogyan kezelték Napóleon aranyerét? Milyen tünetekkel érdemes felkeresni egy szakorvost? Mi történik egy vizsgálaton? Hogyan lesz valakiből proktológus, miért választja ezt a területet egy orvos? Ezekről a témákról is szó esett a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.