Arda Güler és Szoboszlai Dominik már a mérkőzésen is összeszólalkozott, a magyar válogatott csapatkapitánya még a mérkőzés után is üzent a Real Madrid török focistájának.
Az Instagramon üzent Szoboszlai Dominik a török válogatott sztárjának, Arda Gülernek, miután Güler góllal vette ki a részét a magyar csapat felett aratott 3-0-s győzelemből a Nemzetek Ligája osztályozójának vasárnap esti visszavágóján. Szoboszlai már a mérkőzés alatt is szóváltásba került a Real Madrid középpályásával, az első félidő egy pontján Güler csendre is intette a magyar kapitányt.
Szoboszlai éppen erre reagált a mérkőzést követően, a jelenetről ugyanis a Nemzeti Sport tett közzé egy bejegyzést az Instagramon. A magyar válogatott csapatkapitánya ehhez szólt hozzá, szűkszavúan kommentálta az eseményeket:
1088′
– írta válaszában. Ezzel arra utalt, hogy Arda Güler csupán kiegészítő embernek számít a Real Madridban, hiszen összesen eddig ennyi játékperc, vagyis bő tizenkét mérkőzésnyi idő jutott neki a szezonban. Összehasonlításképp: a Liverpoolban alapembernek számító Szoboszlainak már 2887 játékperce van idén. Igaz, a törökök sztárja mindössze 20 éves, így az is nagy szó, hogy egyáltalán pályára léphet a Realban ennyi idősen.
A magyar válogatottnak a pályán nem sikerült válaszolnia a török gólokra, így az isztambuli 3-1-es vereség után egy itthoni 0-3-mal búcsúzott a Nemzetek Ligája A-ligájától, a következő idényben a második vonalban szerepelhet. A Törökország elleni mérkőzést percről percre közvetítettük a HVG-n, ezt itt olvashatják vissza: