Meg akarják várni a jogerős választási eredményt, mielőtt felállítanák a munkacsoportot, amely megvizsgálja, hol lehetnek új kikötők.
Áprilisban döntött úgy a Fővárosi Közgyűlés, hogy 2025 elejétől megritkítják a Duna belvárosi szakaszának kikötőit. Ennek első lépéseként május végéig kellett volna felállítani egy munkacsoportot, amely javaslatot tesz arra, hogy hol lehet új kikötőhelyeket kijelölni, illetve vizsgálja a várható hatásokat. Azonban eddig nem történt semmilyen előrelépés – írja a Népszava.
A lapnak a városvezetés azt írta: a főpolgármester a választási eredmény jogerőre emelkedése után tervezte összehívni a munkacsoportot, azért, hogy ez ne váljon „a választási kampány rövid távú politikai kommunikációs küzdelmeinek martalékává”.
Választási eredmény ugyan még mindig nincs – a szavazatok újraszámlálásával péntekre végezhetnek, utána még abból is jöhet fellebbezés –, kampány viszont már nincs.
Az új szabályozással a belvárosi szakaszon szinte egyáltalán nem maradhatnának kikötők, az újlipótvárosi részen a mostani 24 helyett 9 lehet csak – a Szent István park előtt egy sem –, a rendezvényhajók pedig a Petőfi tér vonalában köthetnének csak ki.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.