Az ítélet nem jogerős, az ügyészség fellebbezett, illetve további feltétel, hogy be kell fizetnie egy 100 milliót meghaladó pénzbüntetést.
Még ebben az évben kiengedhetik a fegyházból a rendőrök megvesztegetése és költségvetési család miatt elítélt Vizoviczki Lászlót, a Hajógyári-sziget egykori rettegett urát, ugyanis a két büntetést összevonták – tudta meg a Magyar Nemzet. Az ítélet még nem jogerős, az ügyészség fellebbezett.
Az éjszakai élet urára még 2012. május 31-én hatalmas rendőrségi és ügyészségi razzia közepette csaptak le. Az akció során nemcsak őt, hanem több rendőrt, köztük a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetőjét, az NNI speciális bűnözői csoportok elleni osztályának egykori irányítóját, a BRFK egykori közrendvédelmi főosztályvezetőjét, valamint a BRFK volt felderítő nyomozóját is őrizetbe vették.
Mint az később kiderült, Vizoviczki illegális módszerekkel szerezte meg szórakozóhelyeit, emellett milliós összegeket fizetett azért, hogy bűnügyi információkhoz jusson, illetve, hogy szórakozóhelyein ne razziázzanak a rendőrök, konkurenseinél viszont igen.
A vesztegetéses eljárásban huszonkét vádlottat állítottak bíróság elé, köztük hét rendőrtisztet – öten vezető beosztásban voltak –, egy volt tűzoltó századost, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőr főhadnagyát, egy önkormányzati köztisztviselőt és egy közegészségügyi felügyelőt is.
Hosszú évek tagadása után 2019-ben mindent beismert Vizoviczki, így jogerősen hét év szabadságvesztésre ítélték rendőrök megvesztegetése, további hetet pedig költségvetési csalás miatt. Két büntetését azonban összesítették, illetve beszámították a letartóztatásban és a bűnügyi felügyelet alatt töltött időt, ezzel büntetése nyolc évre és négy hónapra rövidült. Szabadulása azonban továbbra sem vehető biztosra, az ügyészség ugyanis fellebbezett.
Szabadulásának emellett az is feltétele, hogy be kell fizetnie azt a százmillió forintot meghaladó pénzbüntetést, amit a jogerős ítéletben megállapított a bíróság. A Magyar Nemzet szerint ez nem okozhat gondot neki, ugyanis időközben visszakapta azt a rekordösszegnek számító, 250 millió forintos óvadékát, aminek segítségével egy időre elkerülte a letartóztatást.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.