Sztojcsev Iván
Szerzőnk Sztojcsev Iván

Majdnem nyolcezerrel zuhant a születésszám két év alatt, és lakosságarányosan is minden idők második leggyengébb adata a 2023-as – derül ki a KSH most kiadott éves összesítéséből. A halálesetekben most tértünk vissza a Covid előtti idők számaihoz, a házasságkötési kedv pedig ötödével visszaesett.

85 200 gyerek született Magyarországon 2023-ban és 127 200 ember halt meg tavaly az országban – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Ez azt jelenti, hogy ha nem volna be- és kivándorlás, akkor az ország népessége 9 557 ezer fő lett volna az év utolsó napján, de mivel többen érkeztek az országba, mint ahányan elmentek innen,

a népesség 9 millió 580 ezer fő volt december legvégén.

A leglátványosabb szám első ránézésre is az, hogy egyetlen év sem volt még, amikor ennyire kevés gyerek született volna, mint most. Az eddigi mélypont a 2011-es 88 049 születés volt, ennél a mostani szám majdnem háromezerrel kisebb. 2022-ben háromezerrel, 2021-ben még majdnem nyolcezerrel több gyerek született, mint 2023-ban. (Egy módszertani megjegyzés: a KSH az év végi számot százra kerekítve szokta megadni, ezért ilyen látványosan kerek minden éves összesített szám. A következő egy-két hónapban majd véglegesítik az adatokat, ahogy az összes december végi születési és halálozási dokumentumot jelentik a statisztikai hivatalnak, de nagyságrendi változás nem szokott ez után lenni.)

 

Persze érdemesebb ezt lakosságarányosan nézni, hiszen amikor 500 ezerrel többen éltek az országban, nyilván magasabb születésszámok is voltak. Így ezer lakosra 8,9 születés jut 2023-ban, ami a valaha mért második legrosszabb adat, a 2011-es 8,8 volt ennél alacsonyabb.

Fontos ezen a ponton egy pillantást vetni a teljes termékenységi arányszámra is – ez azt mutatja, hogy egy nő élete folyamán átlagosan hány gyereket szül. A kormány ezzel szokott büszkélkedni, méghozzá úgy, hogy az elmúlt évtizedek legrosszabb évének számát, a 2011-es 1,27-et összehasonlítja a legjobbal, a 2021-es 1,59-cel. Ehhez képest már 2022-ben is csökkent a mutató 1,52-re, 2023-ban pedig 1,50-re esett.

 

A népesség egy szinten maradásához szükséges 2,1-es érték utoljára 1977-ben lett meg. Az 1997 és 2013 közötti számoknál most már egy évtizede jóval magasabb ez a mutató évről évre, azaz valamilyen előrelépés tényleg van. (Igaz, mint azt bemutattuk, Közép-Európa szinte minden állama pontosan ugyanolyan utat jár be a születésszámokban 1960 óta, szóval az összkép még annál is bonyolultabb, mint hogy azt mondhassuk, hogy a fejlődésről a kormány tehet és a visszacsúszás is csak az ő hibájuk lenne.) A következő évek izgalmas kérdése lesz, hogy a 2022-es és 2023-as csökkenő szám egy trend kezdetét jelenti-e vagy csak egy megingást.

Akármelyik számot is vesszük elő, az biztosnak tűnik: a korábbi évek minimális növekedése is a végére ért, a családtámogatások a mostani formájukban nem nagyon tudják feljebb tolni a gyerekvállalási kedvet. Ami abból a szempontból picit sem meglepő, hogy a Tárki több évtizedet összegző anyaga szerint az első gyerek vállalásáról soha nem igazán az aktuális családpolitika alapján döntöttek a párok, a kormányoknak inkább arra volt ráhatásuk, hogy ahol már két gyerek van, ott vállalnak-e harmadikat.

Halálesetek: most tértünk vissza a Covid előtti időkhöz

A demográfiai statisztika halálozási oldala ellenben szépet javult, legalábbis a korábbi évtizedeinkhez képest mindenképp. A halálesetek száma utoljára 2016-ban volt annyira alacsony, mint most. 2001 óta pár év és persze a Covid kivételével szinte minden évben 128-132 ezer között mozgott az éves halálozási szám, a mostani 127 200 haláleset abszolút értékben is elég alacsony adat. Ha lakosságarányosan nézzük – hiszen kevesebben is lettünk azóta az országban –, az ezer főre 13,3 haláleset is azt jelenti, hogy visszatértünk arra a szintre, ahol a 2010-es évtizedben jártunk (pont ugyanennyi volt a járvány előtti utolsó évben, 2019-ben), 2022-höz képest pedig javítottunk.

Logikus a kérdés, hogy miért – hiszen azt azért elég nagy naivitás lenne feltételezni, hogy a magyar egészségügy ekkorát javult volna. A választ sok demográfus és egészségügyi szakértő fogja még keresni, eddig mindenesetre azzal magyarázták többször is a javuló mutatókat, hogy valószínűleg 2020-ban és 2021-ben sokan meghaltak azok közül, akik, ha nem pusztított volna a Covid, mostanában haltak volna meg.

Mibe halnak bele a magyarok?

A halálokokról a 2023-as adatot még nem tette közzé a KSH. A korábbi évtizedekben nagyjából ugyanolyan számok érkeztek: évente mintegy 30 ezren halnak bele a rákba, 25 ezren szív- és érrendszeri betegségbe, a stroke pedig évente nagyjából 10 ezer ember halálát okozza. 2022-ben, amikor a Covid már lecsengőben volt, 7685-en még belehaltak – érdekes lesz látni a 2023-as számokat majd erről. Az infarktus 5500-6000 áldozatot követel évente, tüdőproblémák mintegy 5 ezret, a májbetegségek pedig 3500 körül. Az öngyilkosságok száma 1600-1700 évente, a halálos közlekedési baleseteké pedig 2020 óta marad valamivel 700 alatt.


A házasságok száma az elmúlt években óriásit nőtt, nyilván azért is, mert a kormány majdnem minden családtámogatást ehhez köt. Mostanra viszont ez a lendület kifutott, 2023-ban 50 150 házasságot kötöttek, ami jókora esés ahhoz képest, hogy 2019 és 2022 között 63-72 ezres számok érkeztek, a tavalyinál 21,6 százalékkal kisebb ez a szám.

 

Nagy drámát azért ebbe a csökkenésbe nem kell belelátni: valószínűleg annyi történt, hogy az elmúlt években rengeteg olyan pár, aki már régóta együtt volt élettársként, lepapírozta a kapcsolatát, mostanra viszont elfogytak a régi párok.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 19. 06:00

Magyar Péter: Lehet, hogy kamikaze kormány leszünk

Magyar Péter szerint a politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot. Azt mondja, nincs benne bosszúvágy, de hatalomra jutása esetén leváltaná azt az ezer-kétezer embert, akik foglyul ejtették az országot, a tolvajoktól pedig visszavenné, amit loptak. Úgy látja, Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell nyúlnia csapata egyben tartásához, ezért durva másfél évre számít a 2026-os választásokig. HVG-portré.