Gazdaság hvg.hu 2023. szeptember. 05. 13:42

Akkora lesz az éves infláció, hogy a munkáltatók szerint is még idén emelni kell a minimálbéren

Egyelőre nem tudni, hogy mikor jön a korrekció.

Biztosnak tűnik, hogy lesz évközi minimálbér-emelés, de azt még nem tudni, mikor, írja a Napi.hu.

A lap a Liga Szakszervezetek elnökével beszélt, aki elmondta, hogy tévesek azok a sajtóban megjelent információk, amelyek eredménytelennek értékelték a múlt heti tárgyalást a szakszervezetek és a munkáltatók között. Mészáros Melinda, a szakszervezeti konföderáció elnöke szerint a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának augusztus végi ülésén a munkáltatók is elismerték, hogy indokolt a bérkorrekció.

Az évközi emelés feltételeit már a tavaly év végén megkötött bérmegállapodásban rögzítették a felek. A minimálbér idén januárban 16 százalékkal emelkedett, de az éves infláció minden várakozás szerint ennél magasabb lesz, a reálbércsökkenés elkerüléséért indokolt az emelés, magyarázta a lapnak Mészáros.

A megállapodás és az emelés időpontja viszont még nincs meg. Mészáros szerint itt a legfőbb akadály az, hogy a 2023-as év egészére vonatkozó, végleges inflációs adat csak januárban jelenik meg, márpedig ez kulcsfontosságú, mert ez alapján döntik el, mennyivel emeljék a minimálbért és a garantált bérminimumot. A béremelés egész 2023-ra vonatkozik, vagyis ha a megállapodást megelőző tárgyalások hosszabb ideig elhúzódnak, a munkavállalókat akkor sem éri veszteség.

Az egyeztetések szeptemberben folytatódnak, és Mészáros lát lehetőséget arra, hogy még ebben a hónapban meg is állapodjanak a felek. Ebben az esetben már októbertől magasabb összeget kapnának az érintett munkavállalók. Vagyis, például, ha 2023-ra 1,5 százalékos korrekcióról születik döntés, akkor októberben, novemberben és decemberben a minimálbér összege ennél nagyobb mértékben nőne, így három hónap alatt kapnának annyival többet az alkalmazottak, hogy reálértékben ne érje őket veszteség az idei év egészét tekintve.

A minimálbér évközi emelése nem csak a nagyjából 250 ezer alkalmazottat érinti, hanem mindegy másfél millió embert is, aki valamilyen szociális juttatásban részesül.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 31. 19:30

Hetekre olajszagú lett a lakás, de megérte: elkészítettük a lusta ember házi chipsét

A világ kedvenc snackje, ami olyan faék egyszerűségűnek tűnik, hogy nem is gondolnánk, valójában mennyire bonyolult a tökéletesség elérése. Elmeséljük a modern chips történetét az ókori rómaiaktól, akiknek semmi közük nem volt hozzá, Kenji López-Altig, akinek annál több. Vajon érdemes volt belefogni a házi chipskészítésbe?