A most bejelentett csomag a háború kezdete óta, elnöki felhatalmazás alapján, a 41. amerikai katonai készlet-lehívás Ukrajna javára.
Az Egyesült Államok újabb 500 millió dollár (mintegy 175 milliárd forint) értékű, azonnal lehívható katonai segítséget jelentett be Ukrajna számára kedden.
A külügyminisztérium közleménye szerint a védelmi minisztérium készleteiből juttatják el a támogatási csomagot, amellyel az ukrajnai ellentámadást kívánják segíteni, kifejezetten a harctéri igényekhez igazítva. A most bejelentett csomag a háború kezdete óta, elnöki felhatalmazás alapján, a 41. amerikai katonai készlet-lehívás Ukrajna javára.
A csomag tartalmaz Bradley és Stryker katonai járműveket, légvédelmi rendszerekben használható rakétákat, egyéb rakétarendszereket, harckocsi-elhárító eszközöket, valamint lőszert precíziós fegyverekhez és egyéb felszereléseket – áll a közleményben.
Az amerikai külügyminisztérium szintén kedden közölte, hogy az orosz Wagner-csoporthoz fűződő kapcsolatai és antidemokratikus tevékenysége miatt szankcióval sújtott több, a Közép-afrikai Köztársaságban működő üzleti szervezetet. A közlemény szerint az érintettek olyan üzleti tevékenységet folytatnak az ország természeti erőforrásaival, ami aláássa a Közép-afrikai Köztársaság demokratikus működését és intézményeit.
Emellett büntetőintézkedéssel sújtott az Egyesült Államok egy orosz állampolgárt, aki a Wagner-csoport alkalmazásában dolgozott Maliban.
* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után
A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.