Szerdán Siófokhoz ért az a 20 hajós flotta, amivel az újonnan elkészült 2-2 balatoni komp és katamarán érkezett a tóhoz. A hajókat megrendelő Balatoni Hajózási Zrt. másfél évet várt erre az alkalomra, de ez semmi ahhoz a negyven évhez képest, amikor utoljára forgalomba álltak ilyen hajók a Balatonon.
Megérkezett a Sió Balaton előtti utolsó szakaszához a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) új hajóinak flottája, a két új komp és a két új katamarán, valamint kísérőhajóik – közölte szerdán a hajózási társaság. A közleményben emlékeztettek rá, hogy a rendszerváltás óta nem állt üzembe új személyszállító komp és katamarán a Balatonon, és a mostani
történelmi léptékű műszaki fejlesztés
nemcsak a balatoni turizmust, hanem a helyi vízi tömegközlekedést is támogatja.
![](https://img.hvg.hu/Img/b2dea50fcee14f6eb810034566fbfb2e/72039ca9-7555-471c-885f-7c891dc73e58.jpg)
A négy hajó beszerzésére egyébként 5,7 milliárd forintot költött a magyar állam többségi tulajdonában, és a Magyar Turizmus Zrt. által felügyelt Bahart, és a tavalyi extrém aszály következtében – mivel az alacsony vízszint miatt 2021 nyara óta nem lehetett megnyitni a siófoki zsilipet, és még idén márciusban sem volt biztos, hogy sikerül – csak közel másfél év várakozás után tudtak felhajózni a tóra.
A felhajózást most az tette lehetővé, hogy a tó vízszintje a bőséges esőzéseknek köszönhetően az elmúlt hetekben már a nyári szabályozási szint – 120 centiméter a siófoki mércénél – fölé emelkedett. Ennek nyomán a vízügy a déli parti települések védelmére hivatkozva – mégis, az ő ellenkezésük dacára – elkezdte leengedni a vizet a Sión, ami pont kapóra jött a hajók felúsztatásához.
Fékezné a Balatoni Szövetség a tó leeresztését, ami viszont pont kapóra jön az új hajóknak
A vízügy szerint a települések védelme érdekében kellene leengedni a vizet, de a települések jelezték, köszönik jól vannak, inkább maradjon a víz. A leeresztés viszont pont kapóra jön a Balatoni Hajózási Zrt. új hajóinak, amik több mint egy éve várnak arra, hogy felhajózhassanak a Sión.
A két új komp és a két új katamarán, valamint a további bő tucatnyi kísérőhajó közel 400 km-t tett majdnem egy hét alatt a komáromi hajógyártól Siófokig, ahol „tömegek fogadták”.
Az eleinte 7 hajóból álló szállító flotta először a Duna 272 kilométeres szakaszán haladt végig Komárom és a Sió torkolata között, majd az akkorra már közel 20 hajósra bővült szállítóflotta további 121 km-t tett meg a Sió-csatornán, és kedden érték el a Siófok-Kiliti zsilipet. Ezen szerdán zsilipeltek át, de még nem hajóznak ki a Balatonra: pár napot még várakoznak, mielőtt bezsilipelnének a tóra – írták.
![](https://img.hvg.hu/Img/b2dea50fcee14f6eb810034566fbfb2e/78131203-0677-4052-94fd-4c71bcc5aec3.jpg)
A Bahart emlékeztetett, hogy a katamaránokat és a kompokat a szállítás miatt visszabontották – hogy biztosan átférjenek a Sió zsilipjein és hídjai alatt –, ezért majd csak néhány hónapos összeszerelési munkákat követően állnak forgalomba, a katamaránok például már csak a következő hajózási szezonban.
A tavon jelenleg szolgáló hajókat 1978-81 között szerezték be, a 3 katamarán és a kompok átlagos életkora 50-60 év közötti.
![](https://img.hvg.hu/Img/b2dea50fcee14f6eb810034566fbfb2e/35eef738-a368-4a45-a4cb-1b22e77a93b4.jpg)
„Örömmel láttuk, hogy milyen élénk érdeklődés övezete a hajók útját. Először a Duna, majd a Sió mentén számos alkalommal várták a szállító flottát az érdeklődők. Nem véletlen, hiszen a rendszerváltás óta most először érkeznek vadonatúj kompok és katamaránok a Balatonra, amely 40 éve nem látott korszerűsítést jelent a balatoni hajózás életében. Fontos, hogy nem csak turisztikai célt szolgálnak, a helyi vízi tömegközlekedésben is fontos szerep vár rájuk. A szállítás és a közreműködő közel 20 hajó koordinációja rendkívül komoly logisztikai feladatot jelentett a szakemberek számára. A feladatot végző szakemberek felkészültségét azonban jól mutatja, hogy a Bahart, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, valamint a hajógyár és a szállításban közreműködő partnerek munkatársai problémamentesen oldották meg a közel 400 km-es utat” – idézték a közleményben Veigl Gábort a Bahart vezérigazgatóját.
![](https://img.hvg.hu/Img/b2dea50fcee14f6eb810034566fbfb2e/c7b92bd8-d3e2-4cf2-9c2b-1b2f45597af8.jpg)
A közleményből kiderül még, hogy az új hajók
- motorjai a legmodernebb környezetvédelmi normáknak is megfelelnek;
- az „eddigi legnagyobb utas és jármű befogadó képességgel rendelkeznek",
- nagyszámú kerékpár szállítására is alkalmasak;
- a kompok neve: Szántód és Tihany;
- ők Szántódrév és Tihanyrév között közlekednek majd;
- a katamaránok neve: Balaton és Tomaj;
- ők a következő hajózási szezontól szolgálnak majd: Tomaj Fonyód és Badacsony között, a Balaton pedig a Siófok – Balatonfüred – Tihany útvonalon.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
![](https://cdn.hvg.hu/img/partolo_tagsag/HVG_hetilap_2_ho_50_off_kampany_03_640x360.png)