Nem lesz több szócsata a parlamentben.
Péntekig tart Gyurcsány Ferenc országgyűlési képviselői mandátuma, vagyis a mai volt a miniszterelnök utolsó munkanapja a parlamentben – vette észre az Országgyűlés honlapján a 24.hu.
Dobrev Klára, a párt európai parlamenti képviselője csütörtökön jelentette be, hogy Gyurcsány lemond a Demokratikus Koalíció (DK) elnöki tisztségéről, frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, és visszavonul a közélettől, a választásokon sem indul. Egyben azt a magánéleti változást is megosztotta a közvéleménnyel, hogy elválnak.
A távozó elnök május 7-éig volt a párt frakciójának vezetője, azóta ideiglenesen Sebián-Petrovszki László pártigazgató vette át ezt a feladatkört. Dobrev csütörtökön jelezte: elindul a párt megüresedett elnöki székéért.
Gyurcsány csütörtökön búcsúlevelet is közölt. Ebben azt kérte párttársaitól, hogy támogassák majd a DK új elnökét, és tartsanak ki a tömörülés mellett.