Gazdaság MTI / hvg.hu 2023. április. 21. 21:58

Csányi Sándor keményen odaszúrt az utánpótlásképzésnek

Az MLSZ elnöke megígérte Marco Rossi szövetségi kapitánynak: ha kijut a válogatott a vb-re, ki fogják állítani a Nemzeti Múzeumban.

Kemény kritikát fogalmazott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) pénteki közgyűlésén az elnök, Csányi Sándor.

Az utánpótlásba áramló pénz nem hasznosul megfelelően

– jelentette ki. Csányi szerint az U17-től egészen az U21-ig egyre rosszabb eredményeket érnek el a korosztályos válogatottak, aminek a képzési hiányosság az oka. A sportvezető – aki az OTP elnök-vezérigazgatója is – úgy gondolja, hogy több egyéni képzésre lenne szükség, emellett pedig kiemelte, hogy „rosszul megy a fiatal játékosok beépítése a felnőtt csapatokba”. Példaként azt hozta, hogy az U21-es válogatottban „csak mutatóban van egy-egy élvonalbeli futballista”, míg a korosztályos válogatott riválisainak játékosai élbajnokságokban edződnek.

Az MLSZ elnöke arról is beszélt, hogy a Magyarországon lévő tíz kiemelt akadémia, 28 tehetség- és 92 területi központ piramisrendszere elkezdett jól működni, de van mit még javítani a játékosok felfelé áramlásán.

Beszámolt arról, hogy a szövetségnek 13,5 milliárd forintos tartaléka van, az élvonalbeli kluboknál 2010 óta 600 millió forintról 4,4 milliárd forintra nőtt a bevétel, a másodosztályban pedig 90 millióról 1,2 milliárdra. Arra lehetnek szerinte a legbüszkébbek, hogy a társasági adóból befolyt összesen 453 milliárd forintnak a 87 százalékát az amatőr labdarúgásban használták fel. Negyven stadion és 1525 pálya épült, 2640 pedig megújult, így mostantól főleg a renoválásokra összpontosítanak.

Köszönetet mondott az elnök az Európa-ligában nyolcaddöntőig jutó Ferencvárosnak, de mosolyogva azt kérte a jelen lévő Orosz Pál vezérigazgatótól, hogy még több magyar legyen a csapatban.

A válogatott szerinte magas színvonalon játszik, „a vesztett meccseken sem kell szégyenkezni”.

Fontos, hogy olyan szövetségi kapitány van, akit szeret a közönség. Megígértem Marco Rossinak, ha kijuttatja a nemzeti együttest a vb-re, akkor halála után kiállítják a Nemzeti Múzeumban”

– jegyezte meg Csányi.

Az MLSZ vezetője ismét beszélt arról, hogy szeretne Bajnokok Ligája-döntőt látni Budapesten. „A 2026-os BL-döntő elérhető, várhatóan jövő tavasszal kerül terítékre. Sok pályázó lesz, de van előnyünk, mivel a nemzetközi meccsek szervezésével maradéktalanul elégedett az UEFA. A hátrányt az jelenti, hogy vannak sokkal nagyobb stadionok. Feltett szándékunk a pályázás, nem is indulunk rossz pozícióból, de nem feltétlenül leszünk nyertesek. Addig pályázunk, amíg nem nyerünk” – jelentette ki.

zöldhasú
Hirdetés