Gazdaság hvg.hu 2023. március. 20. 17:48

Történelmi pillanat: saját azeri kőolajmezejéről érkezik szállítmány a Mol pozsonyi finomítójába

Az olajat Pozsonyban finomítják majd.

Úton van az azerbajdzsáni kőolaj a Mol pozsonyi finomítójába, amit az Azeri-Chirag-Gunashli olajmezőn termeltek ki – írja közleményben a cég. Hozzáteszik, a vállalatcsoport kiemelt célja a kőolaj beszerzésének rugalmasságának növelése. A hazai cégcsoport teljes termelésének 15, az összes tartalékának 25 százalékát teszi ki az ACG mező.

A 90 ezer tonnányi a Baku melletti Sangachal olajterminálból a 2020 óta a Mol-csoport résztulajdonában lévő BTC-olajvezetéken keresztül szállították a törökországi Ceyhan kikötőbe, ahonnan a Seavelvet tartályhajó juttatta el azt a horvátországi Omisaljba, a szállítmány ezután az Adria-csővezetéken kerül Pozsonyba.

MOL

Az Azeri-Chirag-Gunashli olajmezőn – aminek 9,57 százaléka a MOL-csoport tulajdonában van – kitermelt Azeri Light feldolgozása áprilisban veszi kezdetét. A pozsonyi Slovnaft finomítójában korábban többféle a Közel-Keletről és a Kaszpi-tenger térségéből származó olajfajtát is sikeresen teszteltek, de a saját mezőről származó kőolaj finomítása egy újabb lépés a cégcsoport életében, amivel az orosz eredetű kőolajtermékek exportjának tilalma miatti kihívások ellen küzd a Mol. Hozzátették, folytatják az orosz kőolajtermékek importját a Barátság kőolajvezetéken keresztül, mivel meggyőződésük, hogy az alternatív ellátási útvonalak felkutatása és biztosítása mellett a hagyományos ellátási csatornák használata garantálja az ellátás biztonságát.

„Az a képességünk, hogy finomítóinkat Európán kívüli kőolajforrásokkal is képesek vagyunk ellátni, további rugalmasságot biztosít számunkra ebben a gyors változásokkal járó időszakban. Rugalmasan dönthetünk tehát arról, hogy eladjuk-e az ACG-nél kitermelt kőolajból való részesedésünket, vagy a számunkra központinak számító kelet-közép-európai régióba szállítjuk azt, hozzájárulva az energiaellátás biztonságához” – mondta Marton Zsombor, a cég Upstream üzletágáért felelős ügyvezető igazgatója, aki történelmi mérföldkőnek nevezte a szállítmányt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.