Gazdaság MTI 2023. február. 11. 17:20

Nagyon spóroltak a magyarok a gázzal decemberben

Csaknem egynegyedével kevesebbet használtunk, mint egy évvel korábban.

Jelentősen csökkent tavaly decemberben az energiafogyasztás Magyarországon az előző évihez képest: a földgázfogyasztás 24 százalékkal, a villamosenergia-felhasználás pedig 8,2 százalékkal esett vissza - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a honlapján publikált adatok alapján.

Ismertették: a HMKE- (háztartási méretű kiserőmű) termelés előzetes becslését tartalmazó adatok alapján a villamosenergia-felhasználás 8,2 százalékkal csökkent. A bruttó rendszerterhelés maximuma 4,5 százalékkal maradt el a tavaly decemberi csúcsértékétől. Az előállítás 2 százalékkal mérséklődött az előző év azonos hónapjához viszonyítva, a magyar importarány 28 százalék körül alakult.

A MEKH tájékoztatása szerint a magyarországi földgázfelhasználás az előző évihez képest 24 százalékkal csökkent, a csúcsnapi felhasználás 503 gigawattórát tett ki, amely 2014 óta a legalacsonyabb érték.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.