Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
2021 után 2022-ben is Észtország, Litvánia, valamint Lettország a három legkevésbé korrupt állama Közép- és Kelet-Európának. Észtország mindig is jól állt a korrupcióellenes felmérésekben, a másik két állam az elmúlt tíz évben fejlődött óriásit. Mit tudnak ott, amitől ennyire rövid idő alatt ekkora lett a változás, és mit tehetnénk mi, hogy ha Ausztriát nem is, legalább Litvániát utolérjük?
372/612-1455. Ez az az éjjel-nappal üzemelő telefonszám, amelyen Észtországban bárki bejelentheti, ha korrupciógyanús ügy jutott a tudomására, ha valaki visszaélt a hatalmával, pénzt vagy ajándékot kért egy-egy döntés meghozataláért cserébe, legyen szó akár arról, hogy egy orvos hálapénzt kér, akár arról, ha szerinte korrupt egy miniszter. Erősen szimbolikus a kezdés már akkor, amikor az operátor felveszi a telefont: a bejelentés ugyanis nem a rendőrséghez vagy az ügyészséghez fut be, hanem a nemzetbiztonsághoz, azzal a teljesen logikus indoklással, hogy ha hagynák eluralkodni a korrupciót, az az állam biztonságát ásná alá.
Persze Észtország más liga, mint mi: amíg az 1990-es években még az volt a kérdés, Magyarország vagy Csehország lesz-e a keleti blokk éltanulója, akár gazdasági fejlettségben, akár korrupcióellenességben, mára egyértelművé vált, hogy az észtek hozták össze ezt a bravúrt. Amikor ránézünk a Transparency International korrupcióérzékelési listáira, 2012 óta minden egyes évben Észtország bizonyul Közép- és Kelet-Európa legtisztább államának, mára a világ 14. legkevésbé korrupt országa.
De valami történik a Baltikum többi részén is. Litvánia 2012-ben még egy ponttal korruptabbnak számított Magyarországnál a százas skálán, most 20-szal van előttünk. Lettország tíz éve hat ponttal volt mögöttünk, most 17-tel előznek. És mivel Szlovénia időközben rontott a helyezésén, a 2021-es és a 2022-es listán már Litvánia és Lettország volt a régiónk második és harmadik legkevésbé korrupt állama Észtország mögött.
Mégis, jól látszik az, hogy nagyon rövid idő alatt komoly változást el lehet érni, ha megvan hozzá az akarat. Úgyhogy számunkra az lehet a legfontosabb kérdés: mit csinálnak ott jól, amitől ennyit javul a helyzetük?
Még csak azt sem lehet mondani, hogy az ottaniak annyira nagyon elégedettek lennének az országuk általános helyzetével. Litvániában az elmúlt tíz évben mindegyik választáson megbuktatták a kormányt, Lettországban a 2022-es volt tizenkét év után az első, amelyik után ugyanaz a miniszterelnök alakíthatott kormányt. Észtországban pedig tíz év alatt négy miniszterelnök volt, bár közülük hárman ugyanabból a pártból, de a koalíciós viták miatt többször ciklus közben is kormányfőt cseréltek.
Természetesen nem arról van szó, hogy a Baltikumban ne lennének korrupt politikusok. Az igazán fontos kérdés sokkal inkább az, hogy lebuknak-e.
Az észt nemzetbiztonság például valóban nagy fogásokig eljutott. Ennek egyik csúcsa az volt, amikor kibukott, hogy Villu Reiljan környezetvédelmi és Ester Tuiksso agrárminiszter kenőpénzt fogadott el nagyvállalati vezetőktől, vagy amikor nyilvánosságra került, az állami tulajdonban lévő tallinni kikötő vezetőit vesztegették meg hajógyártó cégek tulajdonosai.
Minden azért nem fenékig tejfel az észteknél sem, jogerős ítéletekig nagyon lassan jutnak csak el, ha eljutnak egyáltalán, és inkább csak felfüggesztett büntetéseket osztogatnak. Litvániában pedig 2016-ban két miniszterelnöki tanácsadó ellen indult nyomozás korrupciós ügyben, 2021-ben ítélték el őket. És persze egy ilyen lista sem mér mindent, a Transparency International korrupcióérzékelési indexe például konkrétan azt nézi, hogy az állam korrupcióját milyennek érzékelik. A hálapénz vagy egy-egy korrupt hivatalnok vesztegetési ügyei nem szerepelnek benne, márpedig más felmérésekből kiderül, hogy ezt a balti államokban is komoly problémaként élik meg az emberek.
A balti példák egyik legfontosabb tanulsága az:
korrupcióellenes szabályokat nagyon könnyű írni, a fő kérdés az, hogy mennyire veszik komolyan azokat.
A korrupcióérzékelési index bemutatóján Ligeti Miklós, a TI Magyarország jogi igazgatója erről azt mondta, hogy ha csak a jogszabályok betűjét nézzük, akkor Észtországban kisebb a korrupcióellenes szigor, mint Magyarországon.
Az nyilvánvaló, hogy már egy közepesen dörzsölt politikai elit is létre tud hozni egy olyan rendszert, amelyben a törvény szövege alapján erős a harc a korrupció ellen, valójában pedig nem történik szinte semmi. Hiába van például Észtországban minden minisztériumban egy korrupció-megelőzési koordinátor, aki éves jelentést ad az Igazságügyi Minisztériumnak, nekünk, magyaroknak egyértelmű, hogy ezt mennyire könnyű kitrükközni. Az egész csak akkor ér valamit, ha tényleg komolyan veszik ezt a munkát, és nem csak arról szól, hogy egy kormányalkalmazott ráüti a pecsétet a papírokra, hogy minden tökéletes. De úgy tűnik, az észtek azt érzik, hogy tényleg működik az ötlet. Azért még így is van olyan észt szabály, amelynek a szintjét Magyarországon nem mindig sikerül megugrani még a törvény betűjének szintjén sem, ott a minisztériumok kötelesek nyilvánosságra hozni a kormányzati döntés-előkészítés minden dokumentumát, még mielőtt jogszabály lenne a tervekből.
Az egyébként is fontos közös pont a három balti államnál, hogy a közérdekű információkat nagyon könnyen kereshető módon közzéteszik. Egy dolog az, hogy a kormányüléseket élőben adják a neten, attól még lehetne korrupt a kormány a színfalak mögött. (Mondjuk mindenhol ez sincs meg, Magyarországon előbb 1998-ban törölte el az első Orbán-kormány a kormányülések jegyzőkönyvezését, aztán 2010-ben újra, 2018-ban pedig azt is megtiltották, hogy hangfelvétel készüljön.) Az igazán fontos kérdés annak a szabályozása, ami a nem nyilvános tárgyalásokon történik.
Litvániában a cégeknek azokat az embereit, akik kapcsolatot tartanak a politikusokkal, kötelező regisztrálniuk lobbistaként – aki ezt nem teszi meg, 4500 euróra is büntethetik – a képviselők és a kormány tagjai pedig kötelesek egy külön erre a célra fenntartott honlapon 7 napon belül közzétenni mindent arról, hogy kivel tárgyaltak közülük és miről. Lettországban is van ehhez hasonló szabály, de ott azért a GRECO, az Európa Tanács korrupcióellenes szervezete figyelmeztetett, hogy kicsit lazán határozzák meg, ki számít lobbistának.
Látványos példa a szabályok betűje és szelleme közötti különbségre az is, hogy amikor a GRECO közzétette az Észtországról szóló jelentését, abban kiemelték, hogy Litvániával és Lettországgal ellentétben az észt minisztereknek nem kötelező nyilvánosan naplózniuk, kikkel találkoznak, de azt is hozzátették, hogy ez azért nem annyira nagy baj, mert önszorgalomból a legtöbben úgyis megteszik. Épp erről mesélt Ligeti Miklós is egy konkrét példát: amikor egyszer egy észt miniszterrel ültek le tárgyalni, ő rögtön bejegyezte ezt az online lobbinaplóba, majd elmondta, hogy a munkaideje végén az is nyilvánosan elérhető lesz, kikkel beszélt és miről.
Arra is rájöttek, hogy az egyik legfontosabb lépés a korrupció ellen az, ha nem engedik, hogy megfélemlítsék azokat, akik valamilyen visszaélést jelentenek be. Litvániában 2017, Lettországban 2020 óta van törvény arról, hogy bármilyen korrupciógyanús ügyben – valamint a közbiztonságot és a környezetet fenyegető ügyben is – úgy lehet bejelentést tenni, hogy a bejelentő anonimitását szigorúan védik. Ha pedig mégis kiderülne, ki adott információkat, arra nagyon odafigyelnek, hogy se őt, se a családját ne érhesse kár.
Minden fontos állami szervnél létrehoztak belső csatornát, amelyen a dolgozók jelezhetik, ha korrupciógyanút látnak, és külsősök is tehetnek ilyen bejelentést. Az ügyek végső soron a rendőrségnél és az ügyészségnél kötnek ki, és itt a GRECO elemzése megjegyzi, hogy még bőven van hova előrelépni, elég friss a rendszer ahhoz, hogy még ne túl sokan használják.
Újabban pedig olyan szabályokat is írtak, amelyeknek a célja az, hogy ha bármelyik kormány megpróbálna elsüllyeszteni számára kínos ügyeket, akkor ne legyen könnyű dolga. Litvániában például létezik a Különleges Nyomozó Szolgálat nevű korrupcióellenes szervezet, amely 2021-ig az elnöknek, a miniszterelnöknek, a parlamentnek vagy állami ügynökségeknek küldhette tovább az indítványait. Aztán átszervezték a rendszert, a kisebb szervezeti egységek még több jogkört kaptak, vagyis kikerülhetik a politikai felső vezetést is, ha ezt látják indokoltnak - erre azért is szükség lehet, mert a közvélemény-kutatások szerint a litvánok a képviselőket tartják a legkorruptabbnak.
Lettországban pedig az volt komoly gond sokáig, hogy a bíróságok működésére túl nagy befolyása volt a politikusoknak. 2018-ban aztán elfogadtak egy törvénymódosítást, amelyet már a GRECO is megfelelőnek ítélt. Onnantól kezdve egy önálló, a politikától független Bírói Tanács dönt a legtöbb bírói kinevezésről, illetve arról, hogy az egyes ügyeket melyik bírákhoz küldjék. A megyei és regionális bírósági vezetők kinevezése megmaradt a parlament hatásköre, de a gyakorlatban ez csak formalitás: egyetlen esetet kivéve mindig pontosan ugyanazt a döntést hozták meg a képviselők, amelyeket a Bírói Tanács javasolt nekik (és az az egy kivétel sem politikai alapú volt a GRECO szerint, ott nagyon óvatos megfogalmazással azt próbálták körülírni, hogy az illető hozzáállása a munkaidőhöz és a kollégáihoz nem volt a legjobb).
Van viszont egy olyan pont, ami első ránézésre nem annyira a korrupció elleni harcban a fontos: mind a három ország választási rendszere olyan, hogy teret hagy sok kis pártnak, és gyakorlatilag állandó a koalíciós kényszer.
Észtországban még soha nem volt olyan, hogy egyetlen párt kormányzott volna egyedül, többséggel, Lettországban 1993-ban, Litvániában 2008-ban történt meg utoljára ugyanez. Általában négy-öt párti koalíciók alkotják a kormányt, és ciklus közben is rendszeresen állnak át egyes pártok kormányoldalra vagy ellenzékbe.
Vagyis a politikusoknak óvatosabbnak kell lenniük, mint egy olyan országban, ahol bebetonozott a pártrendszer. Sok kis pártnak kell fenntartania az egységet, hogy megmaradjon egy koalíció, és egy miniszteri, képviselői, vagy akár miniszterelnöki megbízatás nem nyugdíjas állás. Ezért aztán minden politikusnak személyes érdeke az, hogy olyan dolgokat ne nagyon csináljon, amelyek miatt könnyen elveszti az emberek vagy épp a koalíciós partnerek bizalmát, netán a mentelmi jogát.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
