Gazdaság Csányi Nikolett - Ballai Vince 2023. február. 01. 14:00

„Nekünk ez az egy otthonunk és életünk van, amit védeni szeretnénk" – kiadták dühüket a gödiek a Samsung-gyár közmeghallgatásán

Többek között a szennyezett talajvízzel, a határértékeket meghaladó zajterheléssel, a tűzvédelmi szabálytalanságokkal, a monitoring-kutakkal, szennyvízzel kapcsolatos aggodalmak mellett előjöttek az akkumulátorgyárakkal, és azok erőltetett telepítésével szembeni ellenérzések is a gödi Samsung-gyár ügyében kedden tartott közmeghallgatáson. Több mint 200 helyi, illetve a környező településekről érkező résztvevő a közmeghallgatás eredeti kereteit alaposan kitágítva zúdította rá az elmúlt években a gyár működésével kapcsolatban szerzett rossz tapasztalatainak minden dühét a vármegyei illetékesekre, a katasztrófavédelem munkatársaira, a gyár számára a biztonsági jelentést készítő cég vezetőire és a gyár képviselőire. Videós összefoglaló.

További beszámolónk a gödi fórumról:

Nem kell Samsung! - kiabálták a gödi akkugyár bővítéséről szóló közmeghallgatáson

Feszült hangulatú közmeghallgatást tartottak kedden a gödi Samsung-gyár bővítéséről. A hallgatóság többek között az akkugyár zajterhelése, a talajvíz szennyezettsége, a település élhetősége, és az ilyen gyárakkal kapcsolatos általános aggodalmait zúdította a hatóságok és a gyár képviselőire.p>

Hogyan lett 2023 egyik legforróbb témája az akkumulátorgyártás Magyarországon? Ha lemaradt, vagy csak többet szeretne tudni, Fülke közéleti podcastunkban mindent összefoglaltunk: megszólalnak az érintettek arról, ami Debrecenben történik jelenleg és ami Gödön történt az elmúlt években, valamint annak is utánajártunk, mik a kormány céljai az akkumulátorgyárakkal.

Akkugyár-kisokos: Minden, amit Debrecentől Gödig tudni érdemes, egy podcastban

zöldhasú
Hirdetés