Nem fért be, vagy nem engedtek be mindenkit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal épületébe a nyíregyházi létesítmény ügyében meghirdetett közmeghallgatásra. Több képviselő és újságíró is az épületen kívül ragadt az esemény elején, amely kiabálással, tolongással kezdődött.
A Boysen csoport 60 milliárd forintos beruházással 400 új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán, ahol a cég elektromos autókhoz kapcsolódó alkatrészeket fog előállítani a BMW debreceni gyára számára – ezt jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A beruházással kapcsolatban közmeghallgatást hirdetett meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Főosztálya január 31-re, kedden délelőtt tíz órára, ám az esemény több, a helyszínen tartózkodó sajtóorgánum szerint is botrányosan indult.
A Magyar Narancs beszámolója szerint egy 120 fő befogadására alkalmas terembe várták az érdeklődőket, de a terembe nem jutott be mindenki, és egy kisebb tömeg a hivatalon kívül rekedt, ahol hiába nyomták beljebb, szorították egymást az emberek, nem jutottak bentebb. A Népszava azt írta, hogy „többen az üvegajtókat kezdték el rugdosni, azt követelve, engedjék be a tömeget. Odabent zajlik a közmeghallgatás, de láthatóan, még több tucatnyian beférnének a terembe, vagy az előtérbe" – fogalmaztak.
A Magyar Narancs szerint néhányan felháborodva kiabálták, hogy „Mocskos Fidesz!" és „Orbán, takarodj!", miközben bentről azt kommunikálták kifelé, hogy a terem megtelt, néhány kint ragadt ember szerint délelőtt tíz órakor még egyáltalán nem volt megtelve a terem.
Idővel a rendőrök is megjelentek a helyszínen.
Újságírók és országgyűlési képviselők is az utcán ragadtak, Apáti Istvánnak, a Mi Hazánk képviselőjének is csak később sikerült a közmeghallgatásra bekerülnie:
A Magyar Narancs emlékeztet, hogy bár a Boysen Battery Components Hungary Kft. kommunikációja szerint „akkumulátortakaró tartólemezeket" fognak gyártani a nyíregyházi létesítményben, a helyiek attól félnek, hogy idővel a termelés kibővülhet és a debreceni gyárhoz hasonlóan, ténylegesen akkumulátorokat fognak majd itt is gyártani.
Borítóképünkön: A CATL debreceni akkumulátorgyára elleni tüntetés transzparensei Fotó: Reviczky Zsolt
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.