Gazdaság hvg.hu 2023. január. 25. 11:59

Tisztességtelen szerződési feltételeket talált az ügyészség autókereskedőknél

Volt, aki teljesen érthetetlenül megfogalmazott jogi szöveg mögé bújt volna, más autókereskedő azt íratta alá a vevőjével, hogy bármikor árat emelhet a szerződés megkötése után is.

Autókereskedőkkel szemben indított pereket az ügyészség, az általános szerződési feltételek néhány pontját ugyanis szerintük érvénytelennek kellene minősíteni.

A szerződéstervezetek néhány pontja például lehetővé teszi azt, hogy a kereskedő a szerződés megkötése után egyoldalúan megemelhesse a vételárat, ráadásul úgy, hogy a fogyasztó ennek sem a feltételeit, sem a lehetséges mértékét nem láthatja előre.

Azt is kifogásolja az ügyészség, hogy a szerződésekben a vásárló felmondási jogainak feltételeit olyan jogi nyelvezettel fogalmazták meg, hogy azok az átlagos fogyasztó számára érthetetlenek.

Volt olyan kereskedő is, amely azt írta bele a szerződésbe: ha késve kapja meg a gyártótól az autót, akkor korlátlanul kitolhatja az időt, amíg a vevőnek várnia kell. Ha viszont a vevő nyolc munkanapon túli fizetési késedelembe esne, akkor az eladó rögtön elállhat, és kötbért követelhet.

(Képünk illusztráció.)

zöldhasú
Hirdetés