Gazdaság hvg.hu 2022. december. 17. 11:14

Még az idén döntés születhet a szakdolgozói béremelésről

Egyre nagyobb a bérfeszültség, és egyre nehezebben viselhető el, hogy a szakdolgozók fizetései ennyire lemaradnak az orvoskollégáikétól.

180-200 milliárd forintos forrásból két részletben emelhetik a szakdolgozók fizetését 2023 és 2024 elején, ha a kormány jóváhagyja Takács Péter egészségügyi államtitkár javaslatát – értesült a Népszava. A lap szerint erről a jövő heti utolsó kormányülésen születhet végleges döntés.

A koncepció az alap- és középfokú végzettségűeknek e két alkalommal együtt átlagosan 32 százalékos, míg diplomásoknak átlagosan 55 százalékos emelést javasol.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke, Balogh Zoltán azt mondta a lapnak, hogy a közelmúltban többször egyeztettek a bérfejlesztésről az államtitkárral, és bíznak abban, hogy a januári, a korábban már jelzett 10 százalékos orvosi béremeléssel együtt a szakdolgozók is megkapják a maguk első lépcsőjét.

E nélkül a szakdolgozók jelenlegi 27 százalékos béraránya 22 százalékra esne az orvosokéhoz képest.

A MESZK elnöke hozzátette, a jövő év elején minimum plusz 30 százalékra lenne szükségük, amellyel nemcsak megőrizheti az egészségügy más ágazatokkal szemben a versenyképességét, de ekkora emeléssel még egy kis előnyt is szerezhetnek.

Néhány napja a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) levélben kért tájékoztatást Pintér Sándor belügyminisztertől  a konkrét béremelések üteméről, ám egyelőre nem kaptak választ. A szervezet elnöke, Soós Adrianna azt mondta a lapnak, hogy egyre nagyobb a bérfeszültség, és egyre nehezebben viselhető el, hogy a szakdolgozók fizetései ennyire lemaradnak az orvoskollégáikétól.

Az egészségügyi törvények módosítása a szakdolgozók terheit is növeli, az érintetteknek például vállalniuk kell a kirendelhetőséget is, és a jelenlegi magas infláció mellett több műszakot vállalva sem tudnak megélni a fizetésükből. Ezért egyre több dolgozó mondja fel az úgynevezett önkéntes túlmunkára vonatkozó szerződését és sokan döntenek úgy, hogy elhagyják a szakmát.

Egészségügyi átalakítás: 4500 orvos hajlandó letétbe helyezni a felmondását

A Belügyminisztérium anélkül nyújtotta be az egészségügy legújabb átalakításáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, hogy kíváncsi lett volna a betegek véleményére. A Magyar Páciensek Kamarája elfogadhatatlannak tartja az eljárást.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.