Gazdaság hvg.hu 2022. november. 22. 21:05

Kirúgta Ferenc pápa a Nemzetközi Karitász teljes felső vezetését

Eltávolította posztjáról a katolikus egyház globális segélyszervezetének teljes felső vezetését Ferenc pápa, miután az ott dolgozók “rituális megaláztatásokról” számoltak be, és egy vizsgálat is úgy találta, hogy nem megfelelő a vezetési stílus.

Kirúgta kedden Ferenc pápa a katolikus egyház globális segélyszervezete, a Nemzetközi Karitász (Caritas Internationalis - CI) teljes vezetését, és biztost nevezett ki a szervezet élére, miután az alkalmazottak szóbeli bántalmazásával és megalázásával kapcsolatos vádak merültek fel. A Reuters szerint váratlan lépést a pápa egy vatikáni rendeletben tette közzé az egyházi állam sajtóosztályán keresztül.

A Nemzetközi Karitász 162 különböző katolikus segély-, fejlesztési- és szociális szervezetet tömörít, több mint egymillió alkalmazottal és önkéntessel több mint 200 országban van jelen.

A hírügynökség szerint előzőleg, a pápai döntéstől függetlenül a CI-t felügyeló illetékes vatikáni minisztérium adott ki közleményt arról, hogy a karitász működését külsős munka- és szervezetpszichológiai szakértők vizsgálták át, akik megállapították, hogy az igazgatóságban

nem működik megfelelően a vezetés, rossz a dolgozók közérzete, ami tönkreteszi a csapatszellemet

ugyanakkor nem találtak pénzügyi vagy szexuális visszaéléseket.

A Reutersnek korábbi és jelenlegi alkalmazottak is arról beszéltek, hogy többen azért hagyták ott a szervezet vatikáni irodaházát, mert ott általában nem bántak megfelelően az emberekkel, és jellemző volt a szóbeli bántalmazás, a kivételezés és a “rituális megaláztatás”.

A pápa rendeletével eltávolította pozíciójából Luis Antonio Tagle bíborost, a Nemzetközi Karitász filippinó elnökét is, ugyanakkor az érintett dolgozók arról beszéltek a hírügynökségnek, hogy a problémák legfőképp a szervezet főtitkárával és az igazgatóság tagjaival kapcsolatban merültek fel.

A most kirúgott vezetők között a bíboros elnökön és egy papon kívül mindenki laikus, egyházon kívüli volt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?