Gazdaság Lengyel Miklós 2022. október. 26. 09:01

Rossz adatok jöttek az EU-ból

Módosulhatnak a korábbi optimista előrejelzések.

Októberben 47,1-et mértek, miközben a beszerzési menedzser index még 48,1 volt szeptemberben – írja a CNBC gazdasági portál, amely nem felejti el megemlíteni, hogy 50 pont alatti érték már recessziót jelez. „Ezek a számok sok előrejelzést lefelé módosíthatnak. Különösen igaz ez az Európai Központi Bankra” – mondja Chris Williamson. A Standard&Poors Global Market Intelligence vezető közgazdásza emlékeztet arra, hogy az Európai Központi Bank szeptemberben még úgy vélte, hogy az eurozóna gazdasága 3,1 százalékkal nő az idén, jövőre pedig 0,9 százalékkal. Az inflációs előrejelzés 8,1 százalék, illetve 2,3 százalék volt.

A menedzserindex csökkenését elsősorban az ipar okozta, amely nehezen viseli el a növekvő energia- és bérköltségeket, de a szolgáltatási szektor is harmadik hónapja lefelé tart.

Különösen rossz a helyzet Németországban, az eurozóna legfontosabb országában, ahol a menedzserindex 45,7-ről 44,1 százalékra csökkent. A franciák még a lélektanilag fontos 50 ponton stagnálnak.

„Nagyon gyorsan romlik a gazdasági helyzet” – hangsúlyozza Chris Williamson. „Az energiasokk egyre jobban érinti a gazdaságot, és ez recessziót jelez Németországban” – nyilatkozta Melania Debono, a Pantheon Macroecenomics szakértője.

Az euró árfolyama csökkent is a dollárhoz és a fonthoz képest.

Újabb alapkamat-emelés várható

A szakértők arra számítanak, hogy látva a rossz inflációs adatokat, az Európai Központi Bank 0,75 százalékról még ugyanennyivel növeli a kamatlábat, amely komoly szigorítást jelent. Az év végére az alapkamat elérheti a 2 százalékot.

„Most már az a nagy kérdés, hogy az Európai Központi Bank el tud-e kerülni egy komoly recessziót az inflációs válság kellős közepén” – véli Sebastian Galy, a Nordea Asset Management szakértője. Szeptemberben az euróövezet inflációja 9,9 százalék volt. Ha az Európai Központi Bank szigorít, akkor ezzel megnöveli a komoly recesszió esélyét. Gabriel Maklouf az Európai Központi Bank nevében úgy nyilatkozott, hogy elkerülhetetlen a kamatláb emelés az infláció miatt annak ellenére, hogy ezzel komoly recessziót kockáztatnak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.