Októberben már a megkérdezettek fele a szankciók ellen volt, pedig a magyar kormány plakátkampánya még csak most indult be.
Néhány hónap alatt jelentősen nőtt azoknak az aránya Magyarországon, akik elutasítják az Oroszországra kivetett európai uniós szankciókat – írja a 444.hu annak az elemzésnek az eredményei alapján, amelyet Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató intézet vezetője ismertetett.
Az ukrajnai menekültek helyzetéről szóló tanulmány eredményei azt mutatják, hogy májusban, három hónappal a háború kezdete után a válaszadók 41 százaléka, októberben pedig már 52 százaléka mondta, hogy nem támogatja a szankciókat.
A fideszesek körében különösen magas, 81 százalékos az elutasítás.
Azoktól, akik támogatják a szankciókat, mindkét alkalommal megkérdezték, mit szólnának, ha cserébe lassulna a magyar gazdasági fejlődés, és nehezebbé válna a megélhetés. Májusban 35 százalék tartott ki így is a szankciók mellett, októberben már csak 31. A diplomások fele áldozatok árán is támogatja a szankciókat, az érettségizetteknél ez 32, a szakképzetteknél 23, a nyolc általánost végzetteknél pedig 15 százalék.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.