Gazdaság hvg.hu 2022. július. 11. 05:40

A hummusz is drágulhat a háború miatt

Oroszország és Ukrajna a világ legnagyobb csicseriborsó exportőrei között van, így az idei hozam akár 20 százalékkal is alacsonyabb lehet.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

A humusz már régen túllépett közel-keleti gyökerein, és világszerte ismertté vált. Most az ukrajnai orosz invázió miatt hiánycikk lehet a krémes, csicseriborsó-alapú étel – írja a New York Times. Oroszország és Ukrajna a világ két legnagyobb csicseriborsó-exportőre – csak Oroszország a globális csicseriborsó-kereskedelem nagyjából negyedét adja –, és a hüvelyes kínálata idén akár 20 százalékkal is csökkenhet a Global Pulse Confederation becslése szerint. Az iparági csoport, amely a hüvelyesek termelőit és kereskedőit képviseli, úgy véli az ukrajnai harcok, valamint az Oroszország ellen bevezetett gazdasági szankciók okozzák a legnagyobb zavart a csicseriborsó áramlásában. A másik problémát az emelkedő szállítási árak jelentik, amelyek részben a magasabb olajáraknak köszönhetők.

„Globálisan a csicseriborsó ára 15-20 százalékkal emelkedhet – ugyanannyival, mint amennyivel a kínálat csökken” – mondta Navneet Singh Chhabra, a kereskedelmi szövetség elemzője és a Shree Sheela International, egy globális csicseriborsó-kereskedő cég igazgatója. Oroszország a világ egyik legnagyobb csicseriborsó-beszállítója, évente mintegy 250 000 tonnát termel belőle. Chhabra szerint azonban a gazdasági szankciók korlátozzák a csicseriborsó kivitelét az országból.

Ukrajnában más a probléma: A termés nagy részét általában Harkiv tartományban ültetik el, ahol ezt most a harcok akadályozzák. Ukrajna általában évi 30 000-50 000 tonna csicseriborsót termel, de Chhabra becslése szerint idén ebből legfeljebb 5000 tonnát fog tudni teljesíteni.

Oroszország fontos beszállítója a kabuli csicseriborsónak nevezett kisebb fajtának is, amelyet különösen kedvelnek a humuszhoz – mondta Chhabra. Oroszország legnagyobb exportpiacai Irak, Jordánia, Egyiptom, Pakisztán és India, és az ezekről a piacokról érkező kereslet világszerte hullámokat fog kavarni. „A dél-ázsiai piac azt a csicseriborsót veszi meg, amelyik olcsóbb, de a Közel-Keleten és az Egyesült Államokban a kisebb, simább Kabuli csicseriborsót részesítik előnyben, mert abból készül a legjobb humusz” – mondta Chhabra. „És Oroszország exportálja a legjobb és legnagyobb mennyiségű kabuli csicseriborsót a világpiacra”.

Nem a csicseriborsó az egyetlen élelmiszer, amit súlyosan érint a háború, a legnagyobb problémát jelenleg a gabonahiány jelenti, de olyan árucikkek várható látványos drágulása is hozzáköthető, mint pl. a majonéz.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.