„Nem érdekel, mi nem euróban kapjuk a fizetésünket” – ez az egyik visszatérő érv, amikor arról van szó, hogy az újságok már megint túl sokat írnak arról, milyen gyenge a forint. A Kormányinfón Gulyás Gergely pedig addig a bátor – és teljesen hamis – állításig ment el, hogy „az árfolyam és az infláció összefüggése nem létezik”.

Annyiban most jobb helyzetben van az ország, mint a 2008-as válság idején, hogy devizahitelezés szinte egyáltalán nincs, ezért legalább a törlesztőrészletein nem veszi észre rengeteg ember egyik hónapról a másikra, hogy katasztrofálisan gyenge a magyar deviza. És nagyjából ennyiben ki is merült minden pozitívum, amit le lehet írni. Mert a forintgyengülést mindannyian megérezzük, akik ebben az országban élünk, gyakorlatilag kivétel nélkül – amikor megpróbáljuk összeírni azoknak a listáját, akik nem érzik meg, nagyon nehéz egyetlen csoportot is találni.

Ilyenkor nyáron különösen látványos, hogy az első körös vesztesek azok, akik külföldre mennek és vagy pénzt váltanak előtte, vagy kint kártyával fizetnek, és az euróból forintba átszámított összeget vonják le a forintszámlájukról. Nekik még üzenhet a kormány olyasmit, mint amit Varga Mihály mondott még 325-ös euróárfolyamnál alig három éve, hogy belföldön is jót lehet nyaralni – viszont a forintgyengülést legfeljebb némi csúszással, de ugyanígy megérzi bárki más is. Nagyon rövid cikk lehetne ez, elég volna annyit írni, hogy a forintgyengülést megérzi

mindenki, aki bármit vesz, ami külföldön készült, vagy aminek egyetlen alkotóeleme is külföldi, netán amihez valamit autóval kellett szállítani úgy, hogy ahhoz nem lehetett 480 forintos benzint használni.

AFP / MATHIEU THOMASSET

Az elég világos, hogy ilyen ember nincsen. A kérdés, amit sokkal érdemesebb felvetni az: mennyi idő alatt szivárog át a fogyasztói árba a forintgyengülés? Egyáltalán, van-e olyan termék, amelynek az árába ez nem épül be?

Arra, hogy mennyi idő alatt kerül át az árakba az árfolyam változása, teljesen precíz válasz nincsen, de annyi biztos, hogy gyorsan, ráadásul egyre gyorsabban. A magyar boltokat külföldi termékekkel ellátó nagykereskedők és a magyar gyárak külföldi beszállítói korábban, amíg stabilabb volt az árfolyam, évente, félévente, esetleg negyedévente állítottak össze új árlistát, most már jobb esetben havonta, rosszabb esetben heti szinten teszik ezt meg. Így aztán abba az árba, amennyiért a magyar eladó megveszi a külföldi terméket vagy alapanyagot, gyorsan beépül az, hogy ugyanannyi euró forintban sokkal több lett (és az még egy boldog állapot is volna, ha legalább euróban számolva alig változnának az árak, de a jókora infláció hatásait most el se kezdjük elemezni, koncentráljunk a forintra, okoz elég bajt az is). Ráadásul a mostani forintgyengülés nem egyszeri baleset, hanem kis megszakításokkal évek óta tartó folyamat, nem lehet azt mondani, hogy ki lehetne bekkelni anélkül, hogy egy rövid időszak változását beépítenék az árba.

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a vásárlási szokások is jócskán megváltoztak az elmúlt években. Most már teljesen természetes az, hogy sok terméket közvetlenül külföldről rendelünk meg, nem iktatunk be közvetítőnek egy magyarországi boltot, hanem megvesszük a netről. Ez viszont azt is jelenti, hogy ott aztán még annyira kevés átfutási idő sincs az árfolyamváltozás beépülésére, mint egy bolti vásárlásnál, amiért a neten fizetünk, annak a forintba átszámolt árában az elmúlt néhány óra árfolyammozgása is megjelenik.

AFP / CAIA IMAGE

Normál esetben az összes termék közül az egyik leggyorsabban az üzemanyagok árába épülne bele az árfolyamváltozás, hiszen ott szinte csak külföldről érkező alapanyag van. Az, hogy az átlagautós 480 forintnál drágábban nem tankolhat a kormány döntése szerint, nem állít meg minden drágulást, hiszen a kamionokba, a mezőgazdasági gépekbe és a külföldi rendszámú autókba piaci áron lehet venni az üzemanyagot, vagyis nagyon sok termék szállítási költségében megkerülhetetlen lesz a drágább benzin, illetve gázolaj. Még azoknál is, amelyeket csak az országon belül kell szállítani, amelyeket pedig külföldről hoznak, ott egyértelmű a drágulás.

Tehát most tartunk ott a példában, hogy már-már azt gondolhatnánk: az, aki a saját kertje végében termel pár zöldséget, hogy azokat kivigye a helyi piacra, a saját személyautójában, annak az áraiba talán nem épül be a forintárfolyam. Csakhogy rá is csak addig érvényes ez az állítás, amíg nem akar egyetlenegy külföldről behozott, vagy az országon belül nagyobb távolságra szállított növényvédőt vagy tápszert sem használni a termeléshez, és olyan szerencsés, hogy még augusztustól is marad a rezsicsökkentésben érintett vállalkozók között.

Másfele érdemes keresgélni: aki szellemi munkát végez, az nem használ külföldi alapanyagot és szállítási költség sincsen. Csakhogy még az ő esetükben is – szinte mindannyiójuknál legalábbis – van egy munkahely, amely irodát bérel és tart fenn, áramot vásárol oda, vagy épp céges számítógépet ad a dolgozóknak, és ezekben az előbb bemutatott módokon máris megjelenik az árfolyamhatás. És egyre többeknél fog megjelenni, ahogy augusztustól csökken a rezsicsökkentésben bentmaradó vállalkozások száma. Vagyis ha keresni szeretnénk valakit, aki nem kénytelen emelni az árait az árfolyamváltozás miatt, akkor

egy otthon dolgozó egyéni vállalkozó szellemi munkást képzelhetünk magunk elé, például egy magántanárt.

Ezen a ponton azért nem árt emlékezni arra a tényre, hogy enni a tanárok is szoktak, bár elnézve a fizetéseiket ez néha tényleg meglepő. De bármilyen munkakörről is van szó, most már akkora az infláció, hogy ha a forintárfolyam nem változna, akkor is emelni kellene az árakat, hiszen valamiből ki kell gazdálkodni azt, hogy mindenkinek a megélhetése egyre drágább. Itt vagyunk az ár-bér spirál rettegett időszakában: az egyéni vállalkozóknak a saját kiadásaik, a cégeknek pedig a munkavállalók megemelkedett bérigénye miatt kell árakat emelniük. A harmatgyenge forint erre tesz rá, nem is egy lapáttal.