Gazdaság hvg.hu 2022. június. 13. 10:52

399,3-ról pattant vissza a forint

A dollárral szemben újabb történelmi mélypontot ért el a forint, az euróhoz képest csak nagyon közel járt hozzá, de egyelőre nem lépte át a 400-as határt.

A múlt hét közepe óta 393-399-es szinteken ingadozott a forint az euróhoz képest, a hétfő reggelt egy újabb gyengüléssel kezdte, majd némi visszaerősödés jött.

A nap legelején 397 forintba került egy euró – ide még múlt pénteken tért vissza, pedig már az sem volt egyszerű nap, akkor a 399-es euróárfolyam is megvolt egy időre, a dollárhoz képest pedig történelmi mélypontra süllyedt már akkor. Amint elindult a kereskedés Európa tőzsdéin, gyorsan esett az árfolyam, fél 10 után nem sokkal 399,39 forint volt már egy euró ára. Innen sikerült némileg visszaerősödnie 397-ig, sőt, rövid időre még az alá is. Ez a visszatérés egyedi folyamat volt, nem látszott ilyen trend sem a cseh koronánál, sem a lengyel zlotynál, feltételezhető, hogy a forint védelmében történt némi beavatkozás.

A dollárral szemben újabb történelmi mélypontra került a forint, már a pénteki 376,7 is az addigi leggyengébb árfolyamot jelentette, a hétfő délelőtti esésnél pedig 381,82 forintba is került már egy dollár. Ahogy az euróval, úgy a dollárral szemben is visszaerősödött utána, 379-ig.

A forint újabb gyengülési hulláma akkor kezdődött, amikor a különadókat bejelentette a kormány, majd megérkeztek a hírek az EU-s olajembargóról. Némi gyenge, de legalább nyugalmi állapot után múlt pénteken kezdett újra esni, amikor Orbán Viktor arról beszélt, hogy szeretné meghosszabbítani az árstopot, majd a kormányhivatal eljárást indított a Ryanair ellen, amiért a légitársaság átterhelte a különadót az utasokra.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.