Sztojcsev Iván
Szerzőnk Sztojcsev Iván

A tíz legnagyobbat dráguló termék közül hét élelmiszer, de még az üzemanyag is bekerült a tízes lista végére, annyival drágább, mint tavaly ilyenkor volt. Négy olyan termékcsoport van a 140-ből, amelynek csökkent az ára.

2007 augusztusa óta nem látott szintre, 8,3 százalékosra nőtt az infláció februárban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Termékcsoportokra lebontva is közzétették, hogyan változtak az árak.

A legdurvábban az „autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás” nevű csoport árai szálltak el, ennek logikus az oka: tavaly ilyenkor szinte mindenhol ingyenes volt a parkolás (a három szolgáltatást egybeveszik a számolásnál, ezért „csak” ekkora a növekedés, de néhány hely egyébként is volt tavaly télen, ahol fizetni kellett a parkolásért, vagyis nem nulla volt az összehasonlítási alap, hanem országos átlagban 100-ról 368 forintra nőtt egy órányi parkolódíj). Ez után azonban egymás után hét élelmiszer következik a listán, de befértek a Top10-be a lakásjavításhoz szükséges termékek is. Az ármaximálás ellenére az üzemanyagok is becsúsztak még a 10. helyre, mivel a tavalyi nagy drágulás jelentős része az ősszel történt, vagyis a 2021. februárihoz képest még a 480 forint is nagy áremelkedést jelent.

A 10 legnagyobbat dráguló termék 2021. február és 2022. február között:

  1. Autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás: 41,2 százalék
  2. Burgonya: 27,7
  3. Margarin: 25,
  4. Kenyér: 25
  5. Húskonzerv: 22,3
  6. Száraztészta: 22,1
  7. Száraz hüvelyesek: 21
  8. Baromfihús: 19,2
  9. Lakásjavító, lakáskarbantartó cikkek: 19,2
  10. Járműüzemanyag: 18,7

A KSH az árukat és szolgáltatásokat 140 csoportra osztja fel, ezek közül csupán négy olyan van, amelynek még most is csökkent az ára az egy évvel korábbihoz képest:

  • a telefon- és internetdíj 2,4 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly februárban,
  • a kép-, hang- és adathordozók ára 2,7 százalékkal csökkent,
  • a helyi tömegközlekedés átlagosan 3,9 százalékkal lett olcsóbb,
  • a tankönyvek pedig, mivel egyre többet ingyenessé tesznek közülük (a felsőoktatás és a felnőttképzés könyvei kivételével szinte mindet), átlagosan 27,8 százalékkal olcsóbban kaphatók, mint egy éve.
zöldhasú
Hirdetés