900 millió forintos vissza nem térítendő EU-s támogatást kaphatott volna Magyarország gyors- és PCR-tesztek vásárlásához, amelyeket azoknak szántak, akik azért nem tudnak európai Covid-igazolványt szerezni, mert az EU-ban nem elfogadott vakcinát kaptak.
Visszalépett a magyar kormány abból az uniós programból, amely révén az ország mintegy 900 millió forintos vissza nem térítendő EU-s támogatást kaphatott volna gyors- és PCR-tesztek vásárlásához – közölte az Európai Bizottság Ujhelyi István szocialista EP-képviselő kérdésére. A brüsszeli testület egészségpolitikai főigazgatója, Sandra Gallina arról tájékoztatta levélben a politikust: eredetileg 20 tagállam jelezte részvételét a programban, de kettő időközben úgy döntött, nem él ezzel a finanszírozási lehetőséggel, az egyik Magyarország volt, írja a Népszava.
Az Európai Parlament kérésére az EB a múlt nyáron különített el összesen 100 millió eurót a Covid-igazolványok kiállításához szükséges tesztek beszerzéséhez. A program keretében vásárolt teszteket nem az egészségügyben használták volna fel, hanem azoknak szánták, akik például azért nem tudnak európai Covid-igazolványt szerezni, mert az EU-ban nem elfogadott vakcinát kaptak. Így a program elsősorban azokat segítette volna, akiknek például külföldi tanulmány- vagy munkaút, esetleg családlátogatás miatt vált elkerülhetetlenné a teszt. Ilyen esetekben ugyanis az érintetteknek maguknak kell állniuk a költségeket, ingyenes vizsgálat csak Covid-gyanú esetén jár. Magyarországnak a támogatás maximális összege, 2,37 millió euró, vagyis majd 900 millió forint járt volna.
A Népszava megkereste a Miniszterelnökséget, hogy miért mondtak le erről a támogatási lehetőségről. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) válaszolt nem vitatva, hogy lemondtak erről a forrásról. Azt írták:
A projekt rendkívül szűk támogatási kört célzott meg, rendkívül szűk határidőre korlátozódva: kizárólag a 12 éven aluli gyermekek és az EU által el nem ismert oltóanyaggal oltott állampolgárok tesztelésének elősegítését előirányozva az EU Digitális COVID igazolvány kiváltása és az azzal történő utazás elősegítése érdekében. Noha a magyar részről a projekt megvalósításához szükséges teljes tervezés megtörtént, az utazási időszak közben véget ért és a Covid-19 újabb hulláma kezdetén járva a harmadik oltások beadása is megkezdődött (2021 augusztusától), ezzel megerősítve az első két vakcina által biztosított védelmet, egyben biztosítva az unió tagállamaiba való utazás lehetőségét.
Ez azonban nem teljesen igaz: az a közel egymillió ember, akiket orosz vakcinával oltottak, hiába veszi fel a harmadik oltást, továbbra sem utazhat korlátlanul valamennyi uniós országba.
* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után
A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.