Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Drága a benzin – ez a panasz azóta hallható, hogy autó létezik. Magyarországon már 1899-ben volt, aki állami beavatkozást sürgetett, akkor pedig még többen panaszkodtak, amikor az 1920-as években mai árfolyamra átszámolva 740 forint környékén járt egy liter benzin ára. 1946-ban teljesült sokak korábbi kérése, az állam meghatározta, mennyibe kerülhet a benzin, 1990-ben pedig kiderült, mennyire fájdalmas, amikor már nem lehet fenntartani a hosszú ideig mesterségesen lenyomott árakat.
Valósággal zsarolásszámba menő benzináremelést kell némi korlátok közé szorítani – erről panaszkodott F.K. aradi kisiparos a Polytechnikai Szemlének 1899. január 8-án feladott olvasói levelében. Az után tehát, hogy Hatschek Béla optikus-műszerész az Oktogonnál megtette az első magyarországi próbakört egy frissen vásárolt autóval – és sikeresen lebeszélte a kiérkező tűzoltókat arról, hogy megpróbálják eloltani a robbanómotort – alig több, mint három évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a magyar sajtóban először panaszkodjon valaki arra, hogy túl drága a benzin, legalábbis az Arcanum archívuma szerint.
F.K., akinek a teljes neve sajnos nem maradt meg, arról írt: addig 100 liter benzin 6,5 forintba került, ám a gyárak árat emeltek, így már 8 forint 100 liter benzin ára. Nagyon óvatosnak kell lenni a régi idők árainak átváltásánál, de az egy jól közelítő becslésként elfogadható, hogy az 1890-es évek osztrák–magyar koronájának árait 800-1000-rel kell megszorozni, hogy megkapjuk, mai áron nagyjából minek felelnek meg, az új korona bevezetése után nyolc évig még forgalomban hagyott forint pedig két korona értékű volt. Így az jön ki, hogy a literenkénti 0,08 forintos benzin ma 128-160 forintnak felelhetne meg. Azt pedig már F.K. is megtalálta, hogy ki az igazi hibás:
ha az állam megadóztat egyes fontos fogyasztási czikkeket, sóhajtva ugyan, de megfizetjük, mert muszáj; de bár tudjuk, hogy ezen adó közczélokra fordittatik s mindnyájunkat egyformán terhel. De az már valóban elkeserítő, midőn néhány milliomos gyárosnak kell ily óriási összegekkel adózni, a mely sok esetben a kisipari vállalat jövedelmezőségét koczkára teszi!
Teltek-múltak az évtizedek, egyre több embernek lett autója, de a benzin drágulása gyakori panasz maradt a XX. század első évtizedeiben, és az I. világháború után is. Már csak azért is, mert ekkor csak a Központi Ásványolajipari Szövetség hozhatott be kőolajat az országba, valódi árverseny nem volt. Ráadásul Trianon után kellett jó tíz év, amíg az ország új határain belül is megindult a kitermelés, a környékről román és lengyel olajat politikai okokból nem lehetett venni, így a nemrég létrejött Szovjetunióval az egyik első gazdasági kapcsolatfelvétel egy 1924-es olajvásárlási szerződés volt. Nem csoda, ha a Magyarság abban az évben azt panaszolta az ország már majdnem ötezer autótulajdonosának nevében:
A városi közlekedésre szolgáló automobilok tulajdonosai erősen nyögik azt a rejtélyes benzin-politikát, amely ma dívik Magyarországon. A mindennapi fogyasztásra szolgáló benzint kicsinyben már literenként 12 000 koronáért adják, nagyban pedig kg-ként 10 000 koronáét. Ha ezt a tételt beillesztjük a többi tekintélyes fenntartási költség közzé, meg lehet érteni azt a hő kívánságot, hogy ezen a téren minél előbb gyökeres változtatásra van szükség.
Érthető, hogy felháborodást váltott ki az ár, mai pénzbe átszámítva ez 740 forint körüli benzinárat jelentett. Kevéssel korábban a Nemzeti Sport úgy számolt, hogy újfajta motorkerékpárral egy kilométer költsége a fenntartás más áraival együtt nagyjából 200 korona, amit ahhoz érdemes hasonlítani, hogy egy budapesti villamosátszállójegy 3200 koronába került. Azért ez így sem mindenkinek volt megfizethető, legalábbis gyanús, hogy a budai hegyekben a kora tavaszi szép időben megjelenő sok trenírozó motorosról szóló cikkben az első, akit név szerint említenek, Horthy István volt.
A Köztelek szintén 1924 tavaszán arról számolt egy sort, hogy Ausztriában sokkal olcsóbb a benzin, mint nálunk. Megtalálták ennek az egyik legfőbb okát is: itt literenként nagyjából 500 koronával több pénzt megy az államkasszába a benzinvásárlás után.
Ekkoriban nyitották meg az első benzinkutakat is, a Fővárosi Autóüzem Rt. 1925-ben a Szabadság téren és a Keleti pályaudvar mellett egyszerre helyezte üzembe az első két magyarországi benzinkutat (a Baross téri éjjel-nappali volt ráadásul), majd nem sokkal később Nyíregyházán megnyílt az első vidéki kút is. Sajnos ennek az árairól pontos adat nem maradt fent, csak az, hogy nem helyben kellett fizetni, a cégtől 500, 300, valamint 100 liter vásárlására elegendő kuponokat lehetett venni, ezeket kellett beváltani a benzinkúton. Ez bonyolultnak hangzik, de még mindig egyszerűbb volt, mint addig otthon a garázsban hordókban vagy kannákban tárolni az üzemanyagot.
| Először még gyógyszertárba kellett menni |
A világ első autós benzinvásárlásával egy Karlsruhe melletti kisváros, Wiesloch büszkélkedhet. 1888. augusztus 5-én ugyanis épp ott fogyott el a benzin Bertha Benz autójából – az üzletasszony úgy gondolta, megmutatja, hogy a férje találmánya csak azért nem sikeres, mert rosszul reklámozták, úgyhogy elvitte az egyiket a műhelyből, és nagyjából száz kilométert utazott vele, hogy meglátogassa az anyját. A 4,5 liter benzin, amennyi elfért a járműben, persze nem volt elég a teljes útra, ezért Benz Wiesloch gyógyszertárába ment azzal a szokatlan kéréssel, hogy a patika összes benzinjét megvenné. Meg is kapta, az út pedig hatalmas marketingsiker lett. |
1946-ban is sokat kellett számolni, hogy miként határozzák meg a benzinárakat. Akkor a forint bevezetésekor a nagykereskedelmi árakat szabták meg, de volt néhány termék, köztük a benzin is, amelyre a kiskereskedelmi árat is kötelezően diktálták. Marton Ádámnak egy, a Statisztikai Szemlében megjelent cikke szerint egy liter, 74/76 oktános motorbenzin 1,60 forintba került, amit azzal érdemes összehasonlítani, hogy egy kiló kenyér 96 fillér volt, egy kiló liszt 1,40 forint, egy húszas csomag cigaretta pedig 2 forint.
Ez a benzinár sokáig nem változott, évtizedeken át próbálták nem beengedni az országba a piaci folyamatokat ezen a téren sem. 1965-ben emeltek egy nagyobbat a benzináron, akkor egy liter ára 3 forintra ment fel. És ugyan sokáig próbáltak úgy tenni, mint ha az 1970-es évek közepének olajválsága megállna a határnál, vagy legalábbis a keleti blokk határainál, nem lehetett megúszni, hogy 1978-ra már 5 forintra dráguljon az akkor már 86 oktános benzin. Ekkoriban egy villamosjegy 1 forintba, egy BKV-buszjegy 1,50 forintba került.
A valóság az 1980-as években kezdett látványosan szembejönni, akkor már nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet tovább mesterségesen alacsonyan tartani a benzinárat. Kisebb-nagyobb áremelések rendszeresek voltak, így jutottunk el oda, hogy 1990-ben egy liter 95-ös benzin 36, ugyanennyi gázolaj 26 forintba került. A rendszerváltásnál pedig az is kiderült, mi történik, ha a sokáig nyomott szinten tartott árat felemelik a szabadpiaci szintre – a taxisblokádot az okozta, hogy a kormány úgy döntött, 36-ról 56 forintra ugrik a benzinár. Az áremelés végül alig feleekkora lett, de a taxisblokád alatti tárgyalásokon született meg az az egyezség is, hogy az állam helyett a piac diktálhatja a jövőben a benzinárakat.
Diktálta is. 1995-re átlépte az ár a 100 forintos határt, 2000-ben pedig 200 forint fölé nőtt. A 300-as szintet 2010-ben érte el, az újabb százforintos szint megugrásához viszont már csak két évre volt szükség. Az 500-as határt 2021-ben törte át, hogy aztán a kormány gyorsan be is avatkozzon, és harmincegy év szünet után újra, ha nem is hatósági árat, de központilag megszabott ármaximumot vezessen be.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Bruttó tizenöt forinttal csökken a benzin ára
