Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Természetesen nem. De az a hatmilliárd dollár, amit felajánl, sok tízmillió emberen tudna segíteni. Az is lehet, hogy egy jól átgondolt provokatív kijelentéssel keltették fel a milliárdos üzletember figyelmét, és ezzel az egész világét.
Mire elég hatmilliárd dollár, azaz mai árfolyamon mintegy 1860 milliárd forint?
A vitát az ENSZ Világélelmezési Programjának igazgatója, David Beasley CNN-nek adott interjúja robbantotta ki, ő ugyanis arról beszélt, hogy hatmilliárd dollár 42 millió embert mentene meg az éhhaláltól.
Ez az összeg Elon Musk vagyonának mindössze két százaléka. Más sem kellett, a milliárdos egyből közölte is a Twitteren, hogy „ha a Világélelmezési Program képes ezen a Twitter-szálon levezetni, pontosan hogyan tudja 6 milliárd dollárból megoldani a világban az éhezést, azonnal eladok a Tesla-részvényekből, és csináljuk”.
Mindössze annyit kért, hogy teljesen nyilvános legyen a program kidolgozása, mire Beasley egy újabb tweetben reagált, mondván ez az összeg önmagában nem oldja meg a világ élelmezési problémáit, de megakadályozza a geopolitikai instabilitást, a tömeges migrációt, és megment 42 millió embert az éhhaláltól.
.@elonmusk With your help we can bring hope, build stability and change the future.
— David Beasley (@WFPChief) October 31, 2021
Let’s talk: It isn’t as complicated as Falcon Heavy, but too much at stake to not at least have a conversation. I can be on the next flight to you. Throw me out if you don’t like what you hear!
Később, egy újabb bejegyzésében már arról írt, hogy Musk segítségével reményt és stabilitást adhatnak sok embernek és megváltoztathatják a jövőt. „A következő járaton már ott is lehetek. Dobj ki, ha nem tetszik, amit hallasz!” – zárta tweetjét, mire Musk ismét azzal reagált, hogy tegyék nyilvánossá a mostani és a tervezett költéseket, hogy az emberek pontosan láthassák, hová megy a pénz.
A már belelkesült Beasley persze erre is válaszolt:
„Tweetek helyett hadd mutassam meg. Találkozhatunk bárhol – a Földön vagy az űrben –, de azt javaslom, hogy a terepen, ahol láthatod az embereinket és a technológiánkat munka közben. Hozom a tervet és a könyvelést.”
Valójában mire elegendő hatmilliárd dollár?
Hatmilliárd dollár nagyon komoly összeg, hiszen az 1961 óta futó Világélelmezési Program (WFP) tavalyi összköltségvetése mintegy 8,5 milliárd dollár volt, amelynek túlnyomó része a tagországok önkéntes felajánlásaiból származik – mondta a hvg.hu érdeklődésére Kálmán Zoltán, aki korábban Magyarország állandó képviselője volt a római ENSZ-szervezetekben, így többek közt a WFP-ben és a FAO-ban, a világszervezet Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetében is.
Mára szerinte a WFP hatékony szervezetté vált, amely gyorsan (temészeti katasztrófák vagy háborús konfliktusok esetén akár 24 órán belül) el tudja juttatni a szükséges segítséget a világon bárhova, ennek is köszönhető, hogy tavaly mintegy 80-90 millió ember kerülhette el az éhhalált a szervezet segítségével.
„Persze, ha azt nézzük, hogy a világon több mint 800 millióan éheznek, akkor a hatmilliárd dollár aprópénz, viszont így is tízmilliók éhenhalását akadályozhatja meg” – tette hozzá Kálmán, aki szerint Musknak azzal a felhívásával sem lesz gondja a szervezetnek, amely átláthatóságot kívánt. Ő maga évekig ült a WFP Végrehajtó Bizottságában, amelynek 2018-ban az elnöke is volt, és állítása szerint az ENSZ szervezetek közül a WFP-ben kimagasló a transzparencia, illetve az adományozó államok felé elszámolás minősége. Ugyanakkor elismeri azt is, hogy ahol sok pénz van, ott vannak kísérletek a visszaélésekre, de véleménye szerint ez viszonylag ritka, és a hatékony ellenőrző mechanizmusok révén ezeket hamar kiszúrják és orvosolják. A több évtizedes tapasztalatnak és a hatékony működésnek is köszönhető, hogy a WFP minimális költséggel tud működni, a hozzájuk jutó 100 dollárból 93,5 jut az éhezőknek, és mindössze 6,5 dollár a szervezet rezsije.
Kálmán Zoltán kiemelte azt is, hogy David Beasley éppen az elmúlt egy-két évben kezdett komoly kampányba, hogy a szervezet nemcsak a tagállamok, hanem a cégek és az egyéni adakozók irányába is nyisson. Az alapelv az volt, hogy az adakozni vágyóknak mindig a Vöröskereszt és a UNICEF jut az eszébe, pedig ez utóbbi szervezet is sokszor a WFP-n keresztül eteti az éhező gyerekeket.
Szerinte éppen ezért a mostani történet „pont betalált”, amit örömtelinek nevezett, hiszen így akár több dollármilliárdos is támogatni fogja az egyébként 2020-ban Nobel-békedíjjal elismert Világélelmezési Programot. Arra a kérdésre, hogy akkor lehetséges-e, hogy Beasley szándékosan állt bele egy ilyen vitába Muskkal, úgy fogalmazott, hogy minden bizonnyal egy jól megtervezett provokatív lépés volt a részéről.
A 2015-ben Európa felé elindult menekült hullám kapcsán Beasley megdicsérte a németeket azért, mert befogadják a menekülteket, és nagylelkűen gondoskodtak az ellátásukról, fejenként napi 40 dollárból. Ugyanakkor a következő mondatába belefűzte, hogy ha a WFP-nek lenne annyi forrása, hogy a menekülteket még a saját országukban vagy a régiójukban létesített menekülttáborokban ellássák, és erről őket is meg tudják győzni, akkor a legtöbben nem vágnának bele a földrészeket átívelő utazásba – és nem mellesleg ez kevesebb mint napi egy dollárba kerülne.
Komoly átalakulás nélkül a pénz önmagában nem sokat ér
A hatmilliárd dolláros segítség üdvözölendő, de az éhezés elleni küzdelemhez nemcsak pénzre van szükség, hanem drasztikus átalakításokra is – mondja Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország agrárkampány vezetője. Az éhínség ugyanis rendkívül összetett folyamat, az önmagában nem megoldás, hogy állandóan odavisszük az élelmiszert, ahol épp szükség van rá.
„Persze ezzel nem azt mondom, hogy ne küldjünk élelmiszersegélyt, de az egész mezőgazdasági rendszert át kellene alakítani ahhoz, hogy ez ne csak tüneti kezelés legyen, hogy hosszú távon valódi eredményt érjünk el az okok megszüntetésével” – tette hozzá Rodics.
Egyetértett vele Szöllősi Réka élelmiszeripari elemző szaktanácsadó is, aki szerint az mindenképpen jó, hogy előkerült a kérdés, ráadásul éppen most, a glasgow-i klímaváltozási konferencia (COP26) ideje alatt, hiszen felhívja a figyelmet arra, milyen hatalmas fenntarthatósági problémák vannak az élelmezés területén. Mint mondta, világszerte sok olyan probléma vagy éppen adottság van, ami miatt kialakul éhínség, ezt pedig egy bizonyos összeg átutalásával nyilvánvalóan nem lehet megoldani. Példaként említette, hogy a világban a szegénységben élők 70 százaléka vidéken, mezőgazdasági területen él, ahol a megélhetés fokozottan függ az időjárás szeszélyeitől, és erősen kitett a klímaváltozás okozta viszontagságoknak is. Éppen ezért a problémák sem azonosak: míg – nagyon leegyszerűsítve – a fejlett nyugaton az a téma, hogy meg tudjuk-e szokni, hogy majd kevesebb húst ehetünk a klímaválság kezelése érdekében, addig a Föld szegényebb részein inkább az a kérdés, hogy lesz-e mit megenni.
A Greenpeace szakértője hasonlóképp érvelve elmondta, hogy a klímaváltozás miatt sok terület sivatagosodik el, így a mostani menekülthullámok jó része – például a Szíriából érkező is – azért robbant ki, mert terméketlenné vált a föld, amit eddig műveltek, így pedig éhínség alakult ki.
| A fehérje a jövő? |
Amennyiben folytatódnak a jelenlegi trendek, úgy 2050-re az emberek minden eddiginél több állati eredetű fehérjét fognak fogyasztani. Ugyanakkor, ha átállnánk arra, hogy változatosabb, erőforrás-hatékonyabb forrásokból szerezzünk fehérjét, akkor az sok problémát megoldana – véli a holland Wageningen Egyetem kutatása. Példaként mondják, hogy amíg az 1960-as években a protein 40 százaléka származott állatoktól, ma már 60 százalék. A növényi alapú étrendhez való visszatéréssel pedig akár 5,1 millió halálesetet is meg lehetne előzni a számításaik szerint. Szerintük a szükséges mennyiség az átálláshoz már most megvan: évente mintegy 202 millió tonna fehérjét állítanak elő, miközben a 9,6 milliárd ember ellátásához szükséges mennyiség napi 50 g fehérjével (ami a kalóriák 10 százalékát fehérjéből biztosítja egy 2000 kalóriás étrendben) 175,2 millió tonna évente. A mennyiség tehát megvan, mindössze az aránytalanságokon kellene változtatni, hiszen amíg a gazdagabb területeken rengeteg áll rendelkezésre, a szegényebbeken alig. Az egyetem szerint nem az lenne a megoldás, hogy teljesen lemondjuk a húsfogyasztásról, inkább az, hogy több ésszel csináljuk: fogyasszunk állati eredetű ételt, de arra figyeljünk, hogy őket emberi fogyasztásra nem alkalmas élelmiszerrel etessük, már csak azért is, mert jelenleg a mezőgazdasági területek 40 százalékát takarmányozásra használja az emberiség, miközben ezeket a területeket közvetlen emberi fogyasztásra szánt növények termesztésére is lehetne használni. Az előbb ismertetett módszerrel a számításaik szerint globális termőterület mintegy negyedét lehetne felszabadítani. |
Éppen ezért a fő feladat az lenne, hogy biztosítani tudjuk az ottélőknek azt, hogy meg tudják termelni az élelmiszereiket. Egy ENSZ-kutatás szerint a Föld ma 10-12 milliárd embernek tudna elegendő, főleg növényi táplálékot biztosítani, de az erre alkalmas terület nagy részén nagyüzemi állattartásnak állítunk elő takarmányt, így a cél az kellene, hogy legyen, hogy kevesebb húst fogyasszunk, az ipari, nagyüzemi termesztésről átálljunk a helyben, ökológiai módszerekkel termelő gazdálkodásra és ne pazaroljunk. Magyarán a helyben termelt élelmiszerek arányát kellene növelni, nem a globális ellátóláncokat kiszolgálni.
Példaként elmondta, hogy ma mintegy egymilliárd ember éhezik, és nagyjából ugyanennyi az, amelyik alultáplált. Utóbbiak 70 százaléka ráadásul mezőgazdasági termelő, de az elmúlt évtizedekben arra szoktatták rá őket, hogy eladásra termelnek, például szóját vagy kukoricát a bioetanolhoz, nem a saját élelmezésükre. Ráadásul a dömpingárak – az elmúlt évtizedekben 60-70 százalékkal alacsonyabb lett a mezőgazdasági nyersanyagok ára – miatt olyan alacsony áron tudják eladni a termékeiket, hogy az végül gyakran a saját élelmezésükre sem elegendő.
A váltáshoz azonban arra is szükség lenne, hogy átalakítsák a támogatási rendszereket, ám erre egyelőre csekély hajlandóságot lát a Greenpeace szakértője. Szerinte ugyanis hiába kerülnek egyre jobb javaslatok elő például az EU-ban, azokat a nagyüzemi mezőgazdasági lobbi folyamatosan felhígítja, míg végül semmire sem jó gumiszabályokat sikerült csak megalkotni. Így nem hozzák meg a valódi, átalakulást segítő döntéseket, maradnak a rövid távon számukra kifizetődőbb szabályozásoknál – véli. „De amikor a magyar agrárminiszter beszél arról, hogy nem lehet felére csökkenteni a káros növényvédőszerek használatát vagy az ökogazdálkodás arányát 25 százalékra feltornázni, akkor mit várunk? Miközben erre elérhetőek lesznek EU-támogatások, és a hazai talajtani szakértők szerint mezőgazdasági területeinknek akár 80 százalékán is lehetne káros vegyszerek nélkül termelni” – mondja Rodics, aki szerint ilyen helyzetben érhető azon szabolcs-szatmári almatermelő helyzete, aki a 27 forintos kilónkénti felvásárlási árat hallva úgy dönt, hogy inkább kivágja az almafáit, és bioetanolra fog kukoricát termelni.
Azzal Kálmán Zoltán is egyetért, hogy a multinacionális vállalatok az élelmiszer-ellátás egyre nagyobb részét ellenőrzik, és hatalmukat a politikai döntések befolyásolására is használják. Éppen ezért szerinte a nagy multinacionális cégek (például az alapanyag-beszállítók, a termelésben részt vevők és a kiskereskedelmi óriások) javára fennálló hatalmi egyenlőtlenségek komoly akadályai a szükséges átalakulásnak. Példaként említette, hogy emiatt a gazdálkodással foglalkozó szegényebb vidéki szereplők (több közt a kisbirtokosok, családi gazdálkodók) csak korlátozottan férnek hozzá az olyan erőforrásokhoz, mint a termőföld, a piac vagy éppen a finanszírozás, hogy fejleszteni tudják gazdálkodásukat.
Ennek megfelelően ő is átalakítaná a mezőgazdasági támogatásokat, szerinte ennek alapját egy bizonyítékokon és tudományos eredményeken alapuló átfogó – a mezőgazdaság és az élelmiszeripar valamennyi területére kiterjedő – fenntarthatósági elemzésnek kell adnia, melynek során számba veszik a cégek által jórészt figyelmen kívül hagyott ún. rejtett, közvetett hatások költségeit is. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az átalakulásnak átfogónak kell lennie, hiszen hiába akarná egy-egy nagyvállalat átalakítani fenntarthatóvá az eddig működő rendszerét, ha azt mások nem lépik meg, akkor ő sem fogja, hiszen ezáltal elveszítené globális versenyképességét.
Csak a kukában landoló élelmiszer megőrzésével is sokat lehetne segíteni
Persze van olyan probléma is, ami mindenhol jelen van: az élelmiszer-pazarlás. Az előállított élelmiszer harmada ma kárba megy, ha ezt sikerülne megszüntetni vagy legalábbis jelentősen visszaszorítani, az Szöllősi szerint már önmagában hatalmas lépés lehetne a világban az éhínség felszámolása felé. A világ gazdagabbik részein a kutatások szerint évente fejenként 100 kilogramm étel megy a kukába, míg a szegényebbik részen mintegy 10 kilogramm. Ugyanakkor a különbség nemcsak számokban mérhető: míg a fejlett világban az étteremben hagyott és az otthon tönkrement élelmiszer okozza a magas számot, a fejletlen részen inkább a betakarítást követő szállítás és tárolás során megy veszendőbe az élelmiszer, például a megfelelő berendezések hiánya miatt.
Éppen ezért Szöllősi szerint pénzzel leginkább ezeken a szegénység által sújtott területeken lehetne infrastrukturális fejlesztésekkel, oktatással a tárolási, feldolgozási problémákat megoldani. „De ezt is jó alaposan, rendszer-szemléletben ki kell dolgozni, hiszen ha komoly tervek nélkül öntenénk oda a pénzt, akkor nagy a veszélye annak, hogy nem érjük el a kitűzött célt” – fogalmazott a szakértő, hozzátéve, hogy ez csak egyetlen terület, a világ éhínségének felszámolása nagyon komplex feladat, rengeteg beavatkozási ponttal. Éppen ezért az lenne a legfontosabb Szöllősi szerint, hogy a fejlett világban komolyan vegyék a fejlődő világ problémáit és valódi cselekvési terveket dolgozzanak ki és hajtsanak végre.
És bizony a fejekben is rendet kellene rakni: a gazdagabb régiókban például oktatni kellene az embereket arra, hogyan tudnák ők maguk megelőzni a pazarlást. De másban is kellene változtatni: a fejlett részeken sokszor úgy gondoljuk, hogy ha valaki kistermelőtől vásárol, azzal sokat segít a környezeti terhelés kérdésén, ám abba már nem gondolnak bele, hogy a világban jellemzően a szegényebb emberek dolgoznak a mezőgazdaságban, és az ott dolgozók leginkább a mezőgazdaság termelés otthagyásában látják gyermekeik társadalmi felemelkedésének zálogát. Erre lehetne megoldás a gépesítés ezeken a területeken, ám a beruházás nemcsak a hatékonyságot növeli, hanem az élelmiszerárakat és kellő körültekintés hiányában a környezeti terhelést is – és itt ismét visszatérünk oda, hogy komplex megoldások kellenek a kérdés kezelésére.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
