Egy ajándékra mintegy 9 ezer forintot szánnak a magyarok, ami kicsit kevesebbet, mint a tavalyi keret.
Az idén a karácsonyi ajándékokra szánt keret átlagosan 60 411 forint, ami 15,5 százalékos növekedés a tavalyi 52 300 forinthoz képest; a karácsonyi ajándékokra szánt kiadás az egy háztartásra vetített átlagos, nettó, havi jövedelem akár 17 százalékát is jelentheti – közölte az Árukereső.hu és a GKI Digital kedden.
A válaszadók az idén egy ajándékra átlagosan 9017 forintot szánnak, ez mintegy 600 forinttal elmarad a tavalyi hasonló adattól.
Ez ugyanakkor nem meglepő, hiszen a megkérdezettek idén karácsonykor több embert terveznek megajándékozni: míg 2019-hez képest 2020-ra átlagosan 8-ról 5-re csökkent a megajándékozottak listája, addig 2021-ben átlagosan 7 embernek terveznek karácsonyi ajándékot vásárolni.
A megkérdezettek 62 százaléka elsősorban párjának, férjének, feleségének tervez ajándékot venni, emellett a válaszadók 26 százaléka párja rokonságát, 20 százaléka pedig barátait tervezi megajándékozni. Az átlagosan több mint 60 ezer forintos keret közel 28 százalékát
a gyerekek ajándékaira szánják a válaszadók.
A felmérés alapján a koronavírus-járvány a tavalyi karácsonyi szezonban átrajzolta a slágertermékek körét: egy évvel ezelőtt a három legnépszerűbb ajándék a ruházati cikk, a játék, valamint a szépségápolás és kozmetikum volt. Az idén – a járvány előtti évekhez hasonlóan – ismét a szórakoztató elektronikai termékekre van a legnagyobb igény, ezt követik a ruházati cikkek és a játékok.
Míg tavaly az ünnepi szezonban a válaszadók 86 százaléka tervezte az ajándékok beszerzését webáruházból, az idén ez az arány 77 százalékra csökkent, és a tavalyi 49 százalékról 57 százalékra nőtt azok aránya, akik bevásárlóközpontokban, plázákban szeretnének vásárolni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.