Gazdaság hvg.hu 2021. május. 02. 07:00

És akkor a kormány feltalálta a pfizeres Black Fridayt

Óriási káoszt hozott a nagy igyekezet, hogy péntekre meglegyen a négymillió első körben beoltott magyar, és jöhessen az újranyitás következő lépése; az MNB-nek és a Költségvetési Tanácsnak sem tetszik, ahogyan a kormány túlköltekezne a 2022-es költségvetésben; alapítványokba szerveztek ki egyetemeket és több száz milliárd forintos vagyonkezelő alapítványokat hoztak létre. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Úgy kezdődött a hét, hogy a kormány megígérte: szinte teljes nyitás jön – legalábbis a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek -, amint négymillió ember megkapja az első oltását. Sokáig úgy tűnt, hogy ez szombati nyitást jelenthet, ám kiderült, nem akarja elég ember a tömegesen felkínált kínai vakcinát, a péntek reggelre úgy fordultunk rá, hogy az előző egy napon már csak 43 ezer első oltást sikerült beadni, 87 ezerre voltunk a bűvös négymilliós határtól, pedig már Kubatov Gábor is megígérte, hogy nézők előtt játszhat szombaton a Ferencváros.

Orbán Viktor ekkor bedobta a csodafegyvert: hogy aznap, de csak aznap lehet Pfizert kérni. Az eredmény totális káosz lett és nagyon sok beoltott ember – az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér összeomlott (az operatív törzs szerint persze túlterheléses támadás történt), amikor pedig elterjedt, hogy a kórházi oltópontokra regisztráció nélkül is el lehet menni, több száz méteres sorok keletkeztek országszerte.

Túry Gergely

Amikor négymillióan megkapták az első körös oltást, az üzletek és a vendéglátóhelyek záróráját ki lehetett tolni 23 órára, a védettségi kártyával rendelkezők bemehetnek a vendéglátóhelyek belső terébe is, járhatnak szállodába, moziba, színházba, edzőterembe, állatkertbe – koncertet és lakodalmat még nem szabad tartani.

Az újranyitás előtt szállásadókat is kérdeztünk. Mint elmondták, azzal nincs gondjuk, hogy védettségi igazolványhoz köti a kormány a szobafoglalást, de több tízezer dolgozó hiányzik az ágazatból.

Ami pedig a járvány számait illeti: miközben lakosságarányosan az egész világon nálunk halnak meg a legtöbben (ebből a szempontból rosszabb a helyzet még az indiainál is, pedig ott sem kicsi a baj), az új fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma is csökken. A kéthetes lappangási idő miatt ezeken a számokon az még nem látszik, mi lesz az eredménye annak, hogy az iskolákat részben, a teraszokat teljesen megnyitották, miközben az ország ötöde megkapta már a második oltását.

--- voting control ---

Egyre több cég a saját kezébe vette a dolgozói beoltását. Elsőként a Mercedes-gyár jelezte, hogy saját oltópontot állít fel, majd a Mol, a Suzuki, az Audi és a Richter is követte őket, de nem csak a legnagyobb vállalatok kaphatnak oltópontot.

A vállalati oltópontokon leginkább a kínai, az orosz, illetve az AstraZeneca vakcinákat kínálják. A kormány semmiféle nyilvános tájékoztatást nem tett közzé ezekről az oltópontokról. Sőt, György István, az országos oltási munkacsoport vezetője március közepén még azt nyilatkozta, „az oltóhelyek száma elegendő” az állami rendszerben, és „az oltásokkal akkor hagyják el az egészségügyi intézményrendszert, ha annak különleges indoka lesz”.

--- voting control ---

7,2 ezer milliárd forinttal többet költene a kormány 2022-ben, mint amennyi bevétellel számol. A jövő hét elején beadandó, ám fő számait tekintve már ismert költségvetési tervezet azzal számol, hogy jövőre 5,9 százalékkal nőhet a GDP, a hiánycélt viszont elengedték. Ritka az a helyzet, amikor az MNB és a Költségvetési Tanács is azt mondja, hogy veszélyes lehet, amit a kormány tervez a választás évéen, de most ez történt. Szerintük ekkora deficit indokolatlan, sőt veszélyes lehet, a kormány a féktelen pénzszórással túlfűtheti a gazdaságot.

Megkérdeztük a kormányt, nem fest-e rosszul, hogy épp akkor fogadják el az ország jövő évi költségvetését, amikor fenekestül átírják az aktuálisat, mert az pár hónapig sem volt képes szinkronban maradni a valósággal. Gulyás Gergelytől azt a választ kaptuk: „Bízhatunk abban, hogy a járvány május végével, június elejével véget fog érni. Vagy legalábbis olyan minimális mértékben fog velünk élni, ami már alapvetően az ország normális életéhez való visszatérést nem zavarja meg.”

A 2021-es büdzsé módosításában pedig egy kiegészítő nyudíjemelést is megígértek, de dőzsölés azért nem lesz ebből, aki a mediánnyugdíjat kapja, annak havonta 774 forinttal nőhet a nyugdíja.

--- voting control ---

A hét képe: Átadták a világ leghosszabb függőhídját Portugáliában

Gyalogosok sétálnak a portugáliai Auroca térségében megépített, 516 méter hosszú, 175 méter magas és 1,20 méter széles függőhídon a Paiva folyó felett 2021. április 16-án. Az 516 Arouca nevet viselő gyalogoshíd Portugália, és egyben a világ leghosszabb függőhídja, amelyet a tervek szerint május 3-án nyitnak meg a nagyközönség előtt
MTI / EPA

Nem csak 11 felsőoktatási intézményt szerveztek ki alapítványokba a parlamenti szavazásokon, döntöttek öt, legalább 600 milliárdos vagyonnal felturbózott vagyonkezelő alapítvány létrehozásáról is. Ezek a kormányzati megfogalmazás szerint főként kulturális, képzési, kutatási és tehetséggondozási feladatokat "vállalhatnának át" az államtól.

A kuratóriumokba jellemzően kormánypárti vagy NER-közeli személyek kerülnek, akik akkor is ott maradnának, ha egyszer a kormányt leváltanák, hiszen csak kétharmaddal lehetne leváltani őket. Jakab András alkotmányjogász erről azt mondta, a Fidesz technikája hasonló ahhoz, ahogyan az MSZMP mentette ki a vagyonát a rendszerváltás idején.

--- voting control ---

A helyiek tiltakozása ellenére állami pénzből már épülnek a kikötők a Fertő tavi gigaberuházásnál, bontják a cölöpházakat, közműveket fektetnek, terepet rendeznek. A környezetvédelmi engedélyt is módosították, hogy egész évben lehessen a tavat kotorni. Beeveztünk a területre, hogy videón tudjuk megmutatni, hol készül a nagy projekt.

[[ Képelem () ]]">

A vagyonkezelő jogi képviselője jelezte, kitartanak amellett, hogy a cölöpházakból ki kell pakolni, az épületeket le kell bontani. Sem költségtérítést, sem kártalanítást nem hajlandók fizetni. Az ügyvédek, akik több cölöpház tulajdonosát képviselik, azt állítják, a vagyonkezelő nem jogosult a bontás elrendelésére. „Négy ügyvédi iroda már nem kíván az érdekérvényesítésben részt venni az ellenérdekű felek és a háttérben húzódó politikai okok ismeretében” – teszik hozzá. Bírósághoz fordul a beruházás miatt a Greenpeace is.

--- voting control ---

A nyitás önmagában nem elég segítség a fővárosi vendéglátóhelyeknek, plusz támogatás nélkül sokan fognak elvérezni – erre figyelmeztetett Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke. Úgy számol: a bezárt helyek nagyjából ötöde nem tud újranyitni, és beavatkozás nélkül további 15-20 százalék lehet az, amelyek a visszaállás alatti fluktuáló kereslet és a várhatóan újra visszatérő munkaerőhiány, valamint az ahhoz kapcsolódó béremelkedés miatt fognak elvérezni.

Azt is elmondta: a nyitás után várható egy kiéhezettségi forgalomcsúcs, de ez nagyon egyenetlenül fogja terhelni a kapacitásokat. „Például könnyen elképzelhető, hogy egy kedd, szerda, csütörtök délután és este nem lehet majd szabad helyet találni a belvárosban, majd péntek, szombat, vasárnap, hétfőn örvendhet, akinél harmad házas telítettség lesz, mert a jó idő beálltával a fizetőképes kereslet a Balatonra, a wellness hotelekbe és akár kis vidéki vendégházakba áramlik szét az országban” - magyarázta.

--- voting control ---
zöldhasú
Hirdetés