Gazdaság hvg.hu 2021. február. 23. 12:09

Több százezren foglaltak szállást áprilisra és májusra

Nagyon sokan bíznak abban, hogy a tavasz második felében már beindulhat a turizmus.

Ugyan még nem tudni, miként tervezi a kormány az újranyitást, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) már arról számolt be, hogy

áprilisra eddig 518 ezer, májusra pedig 625 ezer vendégéjszakát foglaltak le a magyar szálláshelyeken.

Az MTÜ azt emeli ki, hogy ez már több foglalást jelent, mint ahány vendég tavaly ezekben a hónapokban volt, de az első hullám alatti lezárások miatt akkor épp nagyot esett a vendégéjszakák száma. Így érdemesebb azzal összehasonlítani, hogy 2019-ben áprilisban 1 millió, májusban 1,2 millió éjszakára foglaltak magyarok szállást az országon belül, tehát már most ennek a felénél tartunk úgy, hogy nagyon sok idő van még a foglalásra.

Jelenleg turisztikai céllal egyáltalán nem is lehet szállást kiadni, csak munka céljára. Hivatalosan március 1-jéig tart ez a korlátozás, arról pedig egyelőre nem tudni semmit, hogy a több lépcsősnek ígért lazításban mikor jut el odáig a kormány, hogy feloldja ezt a tilalmat. A Nemzeti Konzultáció kérdései azt sugalmazzák, hogy az elsők között nyithatnának a szállodák.

zöldhasú
Hirdetés