Gazdaság hvg.hu 2020. december. 17. 12:36

Az EU második legnagyobb inflációja a magyar

A nullához közelít az unió inflációja, de néhány, az eurózónán kívüli ország, közöttük Magyarország felhúzza.

Az, hogy 2,8 százalékos volt a novemberi infláció Magyarországon, csökkenést jelent a korábbiakhoz képest, de ez is a második legnagyobb drágulás az Európai Unióban. Az Eurostat most kiadott számai szerint az EU legnagyobb inflációja a 3,7 százalékos lengyel, ez után következik a cseh és a magyar 2,8 százalékos adat.

Az unió egészében mindössze 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest. 11 olyan tagállam van, ahol negatív lett a mutató, a legnagyobb csökkenést Görögországban (2,1 százalék), Észtországban (1,2) és Szlovéniában (1,1) mérték.

Részletes adatokat csak az eurózónából közöltek, de ez alapján is nyilvánvaló, mi okozza azt, hogy a nullához közelít az infláció: az energiaárak 8,3 százalékkal zuhantak.

Bank, tőzsde vagy párnaciha? A mostani válságban nem kaphat tuti tippet

Alig találnak fogódzók azok, akik megpróbálják elkerülni megtakarításaik értékvesztését, mert a visszatérő járvány hónapról hónapra felülírja a prognózisokat.

zöldhasú
Hirdetés