A kínai és francia vevők is a drágább lakásokat keresik.
Enyhe mérséklődés után csaknem 7 ezer lakást vásároltak meg külföldiek Magyarországon - írja a Portfolio.hu a KSH adatai alapján. A lap szerint a vevők összetétele a korábbi évekhez hasonló volt, vagyis legnagyobb arányban a németek vásárolnak lakást Magyarországon, őket követik a kínaiak és a vietnámiak.
Országosan nézve a németek által megvásárolt lakások száma tizedével meghaladta a 2018-as adatot, a kínai vásárlók száma kicsit csökkent (Budapesten mindenesetre ők vették a legtöbb lakást), a vietnámiaké viszont több mint harmadával emelkedett.
A lap szerint míg a német, holland, belga, svájci, román és szlovák vásárlók elsősorban a vidéki, ebből adódóan olcsóbb ingatlanokat keresik, addig a kínai, vitenámi és izraeli vásárlók Budapesten, azon belül is a drágább belvárosban kerestek lakást.
A KSH statisztikái szerint míg egy holland vevő átlagosan 11,5 milliót fizetett az ingatlanért, addig a vietnámi vevők 60 milliónál is többet. Az adatok szerint a kínai és francia vevők is a drágább lakásokat keresték, ők is több, mint 50 milliót költöttek el.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.