Semmi olyan nem látok ebben, ami bűncselekmény lenne – mondta egy tévéinterjúban Vlagyimir Putyin orosz államfő Joe Biden amerikai demokratapárti elnökjelölt fiának, Hunter Bidennek ukrajnai üzleti tevékenységéről. Putyin nyilatkozatának jelentőségét az adja, hogy az orosz államfő korábban folyamatosan Donald Trump pártján állt, most pedig a Fehér Ház urának Biden elleni egyik legfőbb érvét nevezte alaptalannak.
„Hunter Biden ukrajnai tevékenysége nem érinti Oroszországot, ez az ügy csak az amerikaiakra és az ukránokra tartozik. Hunter Biden legalább egy ukrajnai olajipari cégben dolgozott, ám ebben én nem látok semmiféle bűncselekményt. Legalábbis nem tudok arról, hogy Biden fia valamilyen szabálytalanságot követett volna el” – magyarázta Putyin a Moszkva.Kreml.Putyin című műsorban sugárzott interjújában.
A Rosszija 1 adónak adott nyilatkozatban Putyin nem kommentálta novemberi elnökválasztásra készülő Trump azon vádját, amely szerint Hunter Biden Oroszországból is kap pénzt, s üzleti kapcsolatban áll az egykori moszkvai főpolgármester, Jurij Luzskov özvegyével, Jelena Baturinával. „Azt tudom, hogy Baturina asszony üzleti kapcsolatban állt több külföldi partnerrel, ám arról nincsenek értesüléseim, hogy a partnerek között voltak-e amerikaiak is” – mondta az államfő.
Hunter Biden az ukrajnai Burisma olajipari cégben volt igazgatóanácsi tag 2014-2019 között. 2016-ban, amikor Joe Biden még Barack Obama alelnöke volt, a mostani elnökjelölt sürgette az ukrán főügyész, Viktor Sohin leváltását, aki vizsgálatot indított a Burisma által elkövetett állítólagos szabálytalanságok ügyében. Sokin el is vesztette állását, a Burisma elleni vizsgálatot pedig Kijevben leállították.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.