Az Európai Bizottság szerdán tette közzé a Magyarországról szóló jogállamisági jelentését – azok, akik sokat foglalkoznak a magyar korrupció helyzetével, érdeklődve várhatták, mire jutnak e téma vizsgálatánál. Azóta arról lehetett sokat olvasni, hogy a jelentés szerint a magas rangú hivatalnokok felelősségre vonása elmaradt nálunk, amire a kormány lelkes sorosozással válaszolt. De érdemes ennél mélyebbre menni, ha érteni akarjuk, mit gondol az Európai Bizottság a magyar korrupcióról.

Aki azt várta a jogállamisági jelentéstől, hogy a szerzők egyenként nevesítik a magyarországi korrupciós ügyeket, félig kész vádiratot letéve Polt Péter legfőbb ügyész asztalára, annak csalódnia kellett. A dokumentum intézményi oldalról közelíti meg a problémákat, nem konkrét ügyekről szól, hanem arról, hogy mennyire erős az állam immunrendszere a korrupció ellen. Ez pedig nagyon leegyszerűsítve úgy foglalható össze:

A jogszabályi környezet nagyrészt adott lenne Magyarországon ahhoz, hogy megakadályozzák vagy büntessék a korrupciót, mégsem történik szinte semmi.

Polt Péter

MTI / Illyés Tibor

1. Elsőként a Transparency International korrupcióérzékelési indexét idézi – kapásból okot adva a kormánynak, hogy elintézzék a jelentést annyival, hogy Soros. Pedig valóban volna miért kritizálni, ha valaki el is olvassa: azt írja, hogy a TI listáján az EU 19. helyére került Magyarország, miközben valójában a 26. (a britek távozása után a 25.) helyen vagyunk Romániával holtversenyben. Az Eurobarometer számait már jól idézik: a felmérés magyar válaszadóinak 87, a magyar cégvezetők 80 százaléka úgy gondolja, hogy a korrupció széles körben elterjedt. A jelentésnek ez az egyetlen olyan pontja, amely azzal foglalkozik, hogy milyennek érzik az emberek a helyzetet.

2. „A korrupcióellenes büntetőjogi keret nagyrészt rendelkezésre áll.” Ez a megállapítás egyszerűen azt jelenti: ha csak a jog betűjét nézzük, majdnem minden rendben van. A Btk. meghatározza, mi számít korrupciónak és mit hogyan kell büntetni – cinikusan ehhez annyit lehetne hozzáfűzni, hogy hurrá. Ez az alap, enélkül nem is nagyon lenne értelme miről beszélni, a probléma elsősorban nem a törvény betűjével van, hanem azzal, ahogyan betartatják vagy nem tartatják be.

3. Részletesen leírják, hogy melyik korrupcióellenes feladat melyik szervhez tartozik. Ebbe sem nagyon lehet belekötni: rideg ténymegállapítást olvashatunk arról, hogy mi a Nemzeti Védelmi Szolgálat feladata, mi a Központi Nyomozó Főügyészségé, mi az Állami Számvevőszéké és mi a rendőrségé.

Igazságszolgáltatás, sajtó, korrupció - itt sérül Brüsszel szerint a jogállamiság Magyarországon

Az Európai Bizottság első éves jogállamisági jelentésében a brüsszeli testület aggasztónak nevezte a magyar igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos átalakításokat, és külön kitértek arra, hogy a korrupciós ügyekben a magas beosztású hivatalnokok felelősségre vonása egyelőre elmaradt. A sajtószabadságot pedig több irányból fenyegetik kormányzati lépések.

4. A jelentés egyik kulcsmondata jön ennél a pontnál, nem véletlen, hogy ezt idézték a legtöbbet:

Bár egyes magas szinten elkövetett korrupciós ügyeket büntetőeljárás alá vonnak, azonban továbbra is nagyon korlátozott mértékben.

Elsőként a Legfőbb Ügyészség adatait idézik arról, hogy a 2016-os 984-ről két év alatt 2046-ra nőtt a korrupciós bűncselekmények miatt iktatott eljárások száma, az elítéltek száma viszont 351-ről 250 főre csökkent. Nem arról van szó, hogy korrupt politikusokat vagy magas rangú vezetőket ítélnének el pár naponta, tipikusan adó- és vámtisztviselők ellen indulnak eljárások – ezt sem egy Soros-bérenc szervezet állítja, hanem a Legfőbb Ügyészség. A jelentés azt is hozzáteszi: az ügyészség ugyan néhány vizsgálatot indított kormánypárti képviselők ellen, magas rangú kormánytisztviselők ellen nem indult büntetőeljárás.

5. Részletesen elemzik a magyar kormány korrupcióellenes programját – idén júniusban ugyanis a kormány elfogadott egy ilyen kétéves programot, ahogy 2018-2020-ra is írtak egyet. A jelentés szerint a kormánystratégia egy ponttal foglalkozik kiemelten: a közigazgatás korrupciómentességével. Vagyis legyen erősebb a belső kontroll, lehessen minél több ügyet neten intézni és legyen minél automatizáltabb a döntéshozatal – eddig rendben. Csakhogy a kormány korrupció elleni stratégiája nem foglalkozik a pártfinanszírozással, a vagyonnyilatkozatokkal, a lobbitevékenységgel, az üzleti és a politikai szereplők klientizmusával és a nepotizmussal. Vagyis gyakorlatilag úgy tesz a kormány, mint ha csak a közigazgatásban lehetne korrupció, és az ellen harcol is, de semmi mással nem törődik.

6. „Javítható a vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatok ellenőrzése” – ez egy nagyon finom megfogalmazása annak, hogy a magyar törvények szerint egy politikus következmények nélkül hazudhat bármit a vagyonáról. Hiába kell nyilvánosságra hozni a vagyonnyilatkozatokat, ha valakinél felmerül, hogy nem írt igazat, akkor csak egy parlamenti bizottság ellenőrzi, az is csak akkor, ha valaki bejelentette a gyanút. A NAV indíthat eljárást, de csakis akkor, ha a nyomozó hatóságok is eljárást indítottak – azt pedig hozzá sem tették, hogy a NAV most már a kormány alá tartozik.

A NER igazi sikertörténete: a magyar korrupció reformja

Kevés ügyben tudott a Fidesz olyan alapos, hatékony, igazi újdonságokat hozó reformer lenni, mint a magyar korrupció átalakításában. A NER tíz évét összegző sorozatunk mostani részében az előző évtized korrupcióval foglalkozó kutatásait mutatjuk be: ha ezeket egymás mellé rakjuk, látjuk, hogyan épült teljesen új alapokra a rendszer.

7. „Magyarországon hiányos a lobbitevékenység szabályozása” – írják. A 2010-es lobbitörvény nem teszi kötelezővé a lobbisták nyilvántartásba vételét, és arra sem kötelezi a köztisztviselőket, hogy engedélyt kérjenek, mielőtt egy lobbistával találkoznának, csakis akkor, ha ők úgy érzik, hogy ez korrupciós kockázatot jelenthet. Nincs komolyan vehető akadálya annak sem, hogy ha egy vezető tudja, hogy az állami szférából át fog menni a magánszektorba, akkor a saját leendő munkahelyének adjon támogatást, vagy fordítva, a magánszektorból érkező állami vezetők is akadálytalanul segíthetik az egykori munkahelyüket.

8. Ha az alapvető jogok biztosa kap egy bejelentést valamilyen korrupciógyanúról, akkor csak korlátozott jogköre van, leginkább csak továbbítani tudja a bejelentést. Először az érintett intézmény integritási tanácsadója folytat vizsgálatot, ő pedig az intézmény vezetőjének számol be, a bűnüldöző hatóságoknak nem kell automatikusak továbbítani, mire jutottak.

9. Külön kiemelik, hogy a pártfinanszírozás helyzete aggasztó. A pártok bevételeinek forrása nem egyértelmű, ahogy azt sem, hogy mi számít választási kampányidőszaknak – nincs ezen a ponton nevesítve, de többször is felmerült korábban kritikaként, hogy a kormány gyakorlatilag négy éven át kampányolhat két választás között.

A kormány egy 30 oldalas választ készített az Európai Bizottság jelentésére, ebből hat oldalon át foglalkoznak a korrupcióval. Ennek a legnagyobb része azonban csupán a meglévő jogszabályok felsorolása, egy leírása annak, hogy mit milyen szervezet vizsgálhat, és hogy milyen büntetési tételek vannak - vagyis pontosan az, amiben semmi vitájuk nincs az Európai Bizottsággal. Részletesen leírják azt, hogy a közigazgatást miként tennék tisztábbá, azaz ahogy a jelentés is megállapította, azzal foglalkoznak sokat, hogy a közigazgatásban mi van, és eközben szinte egy szó sem esik minden más fajta korrupciós kockázatról. Kritikaként hozzák fel, hogy a jelentés magas rangú tisztviselők korrupciós ügyeit kéri számon, miközben ilyen büntetőjogi kategória nem létezik, és megemlítik azt is, hogy 2019-ben egy korrupcióellenes kampány folyt a Facebookon, Youtube-on, tévés és rádiós hirdetésekkel.