A polgármesterek pénzügyi stabilitást szeretnének.
Az ellenállás kis körei lettek a befektetőket mágnesként vonzó kies falvak és városkák lakói, sorra mondanak nemet a környezeti szempontokra fittyet hányó pénzembereknek - írja e heti számában a HVG. Dörgicsén például a huszonéves Varga Zoltán, akinek telekszomszédja ifjabb Mészáros Lőrinc, tavaly ősz óta rokonával együtt bő hathektárnyi területet birtokol, amelyre egy nagyjából 300 négyzetméteres központi épületet, körülötte elszórtan pedig öt kisebb, 50 négyzetméteres apartmanházat szeretne felhúzni. Ehhez azonban a szőlőt általános mezőgazdasági területből kertes mezőgazdasági területté kellene átminősíttetni.
Dörgicsén egyébként nemcsak Mészárosék számítanak milliárdos szőlőtőkésnek, hanem a Takarékbank élén álló Vida Józsefnek is van ott érdekeltsége.
A fenyegetés, amit a kormányhoz közel álló befektetők felbukkanása jelenthet, minden korábbinál kézzelfoghatóbbá vált, amikor a kabinet augusztus elején rendeletet adott ki a balatonvilágosi Club Aliga 47 hektáros területének beépíthetőségéről. A kormány saját maga állapította meg, hogy az ingatlan egyes részeinek akár a 80 százalékát is elfoglalhatják az épületek, amelyek akár 18 méter magasak is lehetnek. A korábbi strandterület pedig felparcellázható, így ki-ki kedvére válogathat az ezer négyzetméteres telkekből.
Talán ha nem lenne járvány, és nem kellene meghúzni a nadrágszíjat, a polgármesterek és a képviselők is ellenállóbbak lennének, így viszont legfeljebb a lemondásuk marad, ahogy az Szigliget vagy Pilismarót esetében történt.
További részletek az e heti HVG-ben és a hvg360-on.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.