Gazdaság Lengyel Miklós 2020. augusztus. 15. 09:06

Drasztikus változás jön Kuvaitban: 70-ről 30 százalékra csökkentenék a vendégmunkások arányát

A koronavírus-járvány és az olajár mélyrepülése több arab államot is arra késztetett, hogy átgondolják munkaerő politikájukat. Kuvait is beáll a sorba.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Szaúd-Arábiát eddig több mint 300 ezer vendégmunkás hagyta már el, idén 1,2 millió külföldi távozására számítanak. Kuvait most készül kiutasítani 360 ezret.

"Drasztikus csökkentésre van szükség" - idézi a Kuwait Times a parlament munkaerő politikai bizottságának egyik tagját. Az országot irányító emír már a pandemia előtt is arról beszélt, hogy Kuvaitban a vendégmunkások arányát 70-ről 30 százalékra kell csökkenteni.

A leginkább veszélyeztetettek a fizikai munkát végző, szegény ázsiai országokból érkező vendégmunkások. Ez első menetben 90 ezer gyengén képzett munkást jelent. Ehhez még hozzá kell adni 120 ezer olyan vendégmunkást, akiknek nincsenek rendben a papírjai.

A harmadik nagy csoport pedig az a 150 ezer ember, akik külföldiek, idősek vagy betegek. 

"Egyetlen olyan intézkedést sem hoztunk, mely hátrányosan érintené a kuvaiti lakosság pénztárcáját" - hangsúlyozta a közel-keleti olajállam pénzügyminisztere.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?