A Magyar Turisztikai Ügynökség pályázati pénzeket osztott, több borászat kapott milliós támogatásokat.
A szekszárdi székhelyű Bodri Pincészet Kft. és a Vendégház-Csötönyi Kft. összesen 9 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) – írja az Mfor.hu a Kisfaludy-pályázatok nyerteseinek listájára hivatkozva.
A két társaságban 45, illetve 50 százalékos tulajdonnal rendelkezik Dunai György, aki 51 milliárd forintra taksált vagyonával a 27. leggazdagabb magyar a vagyonosok 100-as listáján – emlékeztet a lap.
Más borászatokat is találni a Kisfaludy-pályázat nyertesei között, például a balatonlellei Konyári-családot vagy a balatonfüredi Figula-pincészetet, amely stabilan 60-80 millió forint profittal zárt az elmúlt években, és most 9 millió forint vissza nem térítendő állami támogatáshoz jutottak. Az etyeki borvidéken borászkodó Rókusfalvy Pál cége pedig 7 millió forintot kapott az MTÜ-től. A leginkább rádiós műsorvezetőként ismert üzletember szívesen kampányolt korábban különböző fideszes rendezvényeken.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.